Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
Még Jelačićot is lenyűgözte a női honvédtiszt, Lebstück Mária

Még Jelačićot is lenyűgözte a női honvédtiszt, Lebstück Mária

2022. augusztus 15. 13:20 Múlt-kor

<

Katonából asszony

Lebstück a tiroliak kötelékében további érdemeket is szerzett: a kápolnai csatában három császári vérteslovas (kürasszír) egyszerre vette üldözőbe, ő pedig egy fűzfa mögé bújva egyikőjüket, majd fegyverét újratöltve másikukat is lelőtte, mire a harmadik elmenekült. Mivel az esetnek szemtanúi is voltak, így Dembiński tábornok az arany kardbojt mellett alhadnagyi kinevezéssel is megjutalmazta.

Miután egy majorlak ostromát követően sebesülten eltávolodott egységétől, a huszárok közé állt, ahol – annak ellenére, hogy nem rendelkezett sok tapasztalattal a lovaglásban – megállta a helyét. Olyannyira beillett a huszárok közé, hogy előfordult, hogy ő maga is udvarolt lóhátról a lányoknak.

Képességei elismeréséül őt bízták meg egy lőporszállítmány védelmével, amelynek Szolnokról kellett eljutnia a Görgei által ostromolt Komárom alá. Habár útközben elhagyták őt az ellenséges rajtaütéstől félő kísérői, ő új társakat toborzott, és sikeresen teljesítette a feladatot. Az eset nyomán főhadnaggyá nevezte ki Mészáros Lázár hadügyminiszter.

Buda bevételekor „Lebstück Károly” beleszeretett egy tüzérparancsnokba, Jónák József őrnagyba, akinek kedvéért hátrahagyta az egyenruhát, és „visszavedlett” asszonnyá. Ebből azonban nem sokkal később gondja származott: egy táncvigalomban más tisztek felismerték, és dezertőrként börtönbe vetették, ahol a halálbüntetés várt rá.

Végül újdonsült férje magánál Kossuth Lajosnál eszközölte ki Lebstücknek a kegyelmet, amelyet azonban azzal a feltétellel kapott meg, hogy visszatér a szolgálatba. Pest feladását követően a folyamatos visszavonulás jutott osztályrészül a seregnek, s idővel Lebstück és férje is fogságba estek.

Amikor az aradi börtönben kiderült, hogy a fogoly valójában nő, és ráadásul terhes, szállást foglaltak neki a városban, majd gyermeke, Jónák Pál megszületése után a férjet is kiengedték a fogságból arra az időre, ameddig a gyermek keresztelője tartott. Jónák Pálnak két tüzérkáplár volt a keresztapja.

Miután – immár női ruhában – többször áthelyezték gyermekével együtt, Lebstücköt a horvátországi Sziszeknél engedték szabadon. Innen Zágrábba tért vissza családjához, ahol császárhű bátyja igencsak megorrolt rá, és a város lakói is többször rátámadtak az utcán. Végül maga Jelačić bán tiltotta meg bárminemű bántalmazását, hangsúlyozva, hogy a helyieknek inkább büszkének kellene lenniük a vitéz asszonyra.

Jónák Józsefet időközben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, így felbontotta Lebstückkel kötött házasságát. Az asszony újból férjhez ment, ezúttal Pasche Gyulához, akitől született egy lánya, Antónia.

A család egy ideig Komáromban élt, azonban előbb második férje, majd a tőle született gyermek is elhunyt, ezt követően Lebstück Pestre költözött 1880-ban. Újpesten, a Csokonai utca 4. szám alatt élt, és itt is halt meg 1892. május 30-án.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Még Jelačićot is lenyűgözte a női honvédtiszt, Lebstück Mária

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra