Megfejtették Teotihuacan nyelvét

2025. október 8. 11:05 Múlt-kor

A Teotihuacan nyelve és a rejtély, amely évezredekig fennmaradt

A Kr. e. 100 körül alapított, majd a Kr. u. 4–6. században virágzó Teotihuacan a Kolumbusz előtti Amerika legnagyobb városai közé tartozott. Lakossága elérhette a 150 ezret, monumentális építményei – a Nap- és Holdpiramis, valamint a Halottak útja – ma is uralják a mexikói fennsíkot.

Bár a város hatása a térségre óriási volt, egy kérdés sokáig megválaszolatlan maradt: milyen nyelvet beszéltek a teotihuacaniak, és volt-e saját írásrendszerük?

Írás vagy díszítés? A glifák titkának nyomában

A tudósok évtizedek óta vitatják, hogy a falfestményeken, kerámiákon és padlókon megjelenő jelek valós írásrendszert alkotnak-e.
Egyesek szerint ezek pusztán dekoratív motívumok voltak, mások logogramoknak, szótagoknak vagy fonetikus jeleknek tartják őket.
A felvetett nyelvi kapcsolatok széles skálán mozogtak – a korai nahuatltól a totonak és oto-manguea nyelvekig.

Most azonban Hansen és Helmke áttörést ért el. Tanulmányuk, „The Language of Teotihuacan Writing”, amelyet a Current Anthropology 2025-ös számában közölnek, azt állítja: Teotihuacan valódi írásrendszerrel rendelkezett, amely egy korai uto-aszték nyelvet kódolt.

A kutatók az uto-aszték nyelv korai, rekonstrukciós szintjén dolgoznak. Összevetették a nahuan (a nahuatlhoz vezető ág), a koracholán (cora és huichol), valamint más rokon nyelvek fonetikai jellemzőit. Így sikerült valószínű hangértékeket rendelniük a teotihuacani glifákhoz.

Az elemzés szerint egyes jelek nem csupán képi logogramok voltak – például a prérifarkas jel nemcsak az állatot jelölte, hanem hangértéke is volt. A kutatók szerint ez a „rebusz-szerű” írásmód rokon a későbbi maja és nahua rendszerekkel.

Forradalmi következtetések: folytonosság a mezoamerikai nyelvekben

Ha Teotihuacan nyelve valóban uto-azték eredetű, az alapjaiban írja át a térség nyelvi térképét. A felfedezés azt sugallja, hogy a város lakói már a klasszikus korszakban az uto-azték nyelvcsalád egyik ágát beszélték – így a nahuatl nyelv nem bevándorlás, hanem helyi fejlődés eredménye lehet.

A proto-nahuatl fonológiai rekonstrukciói alapján a nyelv már jóval az aztékok felemelkedése előtt jelen volt Közép-Mexikóban. Ez új megvilágításba helyezi a migráció, az írás és a kulturális folytonosság kérdését Mezoamerikában.

A teotihuacani glifák katalogizálása most először teszi lehetővé, hogy azonosítsuk, hol és mikor bukkannak fel. Ha a kutatás tovább fejlődik, a falfestmények és kerámiák szövegei akár személyneveket, helységneveket vagy rituális formulákat is feltárhatnak.

Ezzel Teotihuacan az olyan mezoamerikai kultúrák sorába léphet, amelyek valódi írásrendszert használtak, nem csupán szimbolikus díszítést.
A maja, az oto-manguea és a nahua írásrendszerekhez való kapcsolódás a térség írástörténetét is gazdagítja.

A bizonyíték útján: korlátok és kihívások

A kutatók ugyanakkor óvatosak. A jelenlegi korpusz kicsi, és kevés a hosszabb felirat. A glifák ismétlődéseinek, variánsainak és kontextusainak bővülése nélkül nehéz végleges olvasatot kialakítani.

További összehasonlító nyelvészeti munka is szükséges, mivel a hangváltozások és dialektális eltérések nagy időmélységben nehezen rekonstruálhatók. A szerzők szerint a végső megerősítéshez nemzetközi szakértői együttműködésre, új leletekre és nyílt tudományos párbeszédre van szükség.

Hansen és Helmke kutatása új korszakot nyithat a mezoamerikai epigráfiában. Az ikonográfia, az összehasonlító nyelvészet és a fonetikai rekonstrukció együttes alkalmazása révén Teotihuacan nyelve most először szólalhat meg.

A felfedezés nem csupán egy elveszett civilizáció titkát tárja fel, hanem a nyelv és írás kapcsolatának mélyebb megértéséhez is elvezet: kik voltak Teotihuacan lakói – és mit jegyeztek le?