Még az újkorban is hittek a seprűn repülő boszorkányok létezésében
2024. június 24. 14:20 Múlt-kor
„A katharok tévelygései”
A fenti címmel (lat. Errores gazariorum) az 1430-as években Savoyában megjelent könyv a „boszorkányszombat” első teljes leírása, és itt már elengedhetetlen szerepet tölt be a seprű, mint az eseményre való eljutás eszköze. A leírás szerint amikor egy – bármely nemű – keresztényt maguk közé csábítottak a boszorkányok, maga az ördög adott át az illetőnek egy csupor olajat, amellyel felkente a „botot”, amellyel aztán a „zsinagógába” repülhetett.
A szerző itt a boszorkányok szinte minden szokásos züllött, elfajult tettét felsorolja: miután a boszorkányok mind megérkeztek, az ördög megjelent egy fekete macska vagy más állat alakjában, és az egybegyűltek mind megcsókolták a tomporát. Miután az új beavatott letette esküjét az ördögnek, megígérte azt is, hogy annyi három év alatti gyermeket gyilkol meg, amennyit csak tud, testüket pedig elhozza a szombatra, hogy testzsírjukból a boszorkányok előállíthassák különféle varázsszereiket – a seprűket röpképessé tevőt, de a halált okozót és a rossz időt hozót is.
Francisco Goya: Boszorkányszombat (1797-1798)
A seprűnyélen repülő boszorkány képe tehát a 15. századra már teljességgel beleitta magát a gonosz éji varázslókról alkotott képbe. Habár a boszorkányüldözések korának egyik leghíresebb írása, az 1487-ben kiadott Malleus maleficarum kétségeket fogalmazott meg a jelenséggel kapcsolatban, a kor egyik legbefolyásosabb jezsuita teológusa, Martín Delrio még a 16-17. század fordulóján is amellett érvelt, hogy a boszorkányok légi úton jutnak el szombatjaikra. Disquisitiones magiae című művében Delrio ugyancsak a meggyilkolt gyermekek zsírjából készült szerrel bekent, ám sokféle alkalmatosságról ír:
„Általában egy boton ülve szállnak el, vagy egy vasvillán, vagy egy guzsalyon [a fonáshoz használt, rostcsomót tartó rúd], vagy egy lábon állnak egy kosárban, vagy seprűn ülnek, vagy egy bikán, disznón, bakkecskén, vagy kutyán”.
„A lamiák kenőcsei”
Korántsem lenne helyes kijelenteni azonban, hogy a seprűnyél és az éjszakai repülés elemei a boszorkányokkal kapcsolatos folklórban kizárólag a középkori inkvizíció fantáziájából származnának. A „benandanti” azaz „jó járók” néven ismert, bőséges termést hozó, a mezők felett transzba esve repülő mitikus nők és férfiak létezésében még a 17. században is széles körben hitt az észak-itáliai parasztság.
És bár semmiképpen sem beszélhetünk bármiféle „ősvallásról”, amely a középkor évszázadain át csendben vívta volna harcát az intézményes egyház ellen, kétségtelenül előfordultak népi mágiával foglalkozó, gyógyítónak tekintett emberek Európa minden táján. Az ilyen személyek gyakran idősek voltak, többségükben nők, és a társadalom periféráján helyezkedtek el, ami miatt könnyen támadhatók – és ezáltal kitalált bűnökkel hatékonyan megvádolhatók – voltak.
Agnes Sampson és vádlott-társai VI. Jakab király előtt, az uralkodó 1597-ben kiadott saját műve, a Daemonologie illusztrációján
Az Angliában és Skóciában „agyafúrt népségnek” („Cunning Folk”) nevezett egyének gyakran hivatkoztak az erdei tündérekkel ápolt különleges viszonyukra képességeik forrásaként, azonban az 1591-ben Skóciában boszorkányság vádjával felakasztott, majd máglyán elégetett Agnes Sampson éppenséggel a keresztény miszticizmusban merült el, és állítása szerint imáival gyógyította a betegeket, és segítette bábaként a szülő nőket.
És bár az anyarozsnak nevezett gomba által okozott mérgezés – amely sokak szerint a középkori „táncoló betegség” eseteiért volt felelős – használatára nincs nyom a boszorkánysággal vádoltak körében, más tudatmódosító szerek segítségével valóban „utazhattak” egyes boszorkányként megvádolt személyek. A 16-17. században író Giambattista Della Porta arról írt, egy nő „levetkőzött, bekente testét bizonyos kenőcsökkel, (…) amikor pedig ezen álmosító kenőcsök erejétől mély álomba esett, (…) mígnem ereje elfogyott, és saját akaratából felébredt, és beszélni kezdett (…) megerősítve, hogy elhaladt tengerek és hegyek felett is”.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
