Másfél évtizednyi háborút eredményezett Husz János máglyahalála
2020. március 17. 12:55 Múlt-kor
A husziták ellenállnak
Husz János halála a személyes bátorság és elvhűség jelképévé tette, kivégzése után a vallási reformmozgalom a Cseh Királyságban és Európa több helyén is fellángolt.
A nevével fémjelzett mozgalom azonban 1419 nyarára nyílt felkelésbe torkollott. Júliusban hívei elfoglalták a prágai városházát, és új nemzeti hagyományt teremtve, kidobták a tanácsosokat az ablakon (prágai defenesztráció).
A husziták szembekerültek Zsigmonddal is, aki - örökség címén, Vencel bátyja halála után - magának követelte a cseh trónt. A huszitizmus felszámolása Zsigmondra várt, akire 1419-ben az a feladat várt, hogy Csehországban visszaállítsa a katolicizmust, megpróbálta a huszitákat erőszakkal térdre kényszeríteni.
Erre kapóra jött a szentszék elhatározása is: 1420. március 17-én V. Márton pápa bullájában ugyanis keresztes háborút hirdetett, amelyben a " wycliffisták, a husziták és a többi eretnekmozgalom elpusztítására" szólított fel.
Az ezt követő másfél évtizedben öt keresztes hadjárat (1420, 1421, 1422, 1427, 1431) végződött súlyos vereséggel.
A mozgalom két szárnya, a mérsékelt vallási és társadalmi programot valló kelyhesek és a hatalom és tulajdon teljes tagadásáig eljutó, radikális nézeteket valló táboriták összefogtak, a hadsereg élére pedig a tapasztalt - többek között a törökök ellen is harcoló -, gyerekkorában fél szemére megvakult, majd 1421-ben nyíllövés következtében szeme világát teljesen elveszítő Jan Žižka került.
Győzelmeiket szervezettségük, fanatizmusuk mellett számos katonai újítás is elősegítette. Sikerrel alkalmazták a középkori várak mobil sajátosságaként értelmezhető - néha háromezernél is több hadiszekérből kialakított - szekérvárakat, amelyekből gyilkos rohamokat indítottak az ellenség felé.
A szekerekkel körülvett és ágyúkkal védett tábor biztos védelmet nyújtott a lövészeknek a lovasság rohamai ellen, támadáskor pedig a vasláncokkal összekapcsolt szekerek közül a lovagok felé kinyomuló harcosok szétzilálták az ellenséges hadrendet.
A könnyen mozgó, gyors huszita gyalogság speciális fegyvereket használt a nehézlovasság ellen: a gyakorta mezőgazdasági eszközökből kialakított lándzsákat, alabárdokat, pikákat, buzogányokat, valamint különböző méretű pallosokat, kardokat és más hosszúnyelű fegyvereket eredményesen használták a támadók ellen. A huszita hadviselés már-már legendás: a kegyetlenségükről és könyörtelenségükről híressé vált harcosok addig egyedülálló módszerét a 15. század folyamán több európai ország alkalmazta, így Hunyadi János és Mátyás király serege is.
A huszita tanok a Magyar Királyság területén is elterjedtek, elsősorban a mezővárosokban gazdag Szerémségben találtak követőkre. Az új igét a prágai egyetemről hazatért klerikusok hirdették; közéjük tartozott az a két szerémségi pap, Tamás oltáros pap és Újlaki Bálint plébános, akik 1420-1430 körül az első magyar nyelvű bibliafordítást készítették. A huszitizmus nem szorítkozott a Délvidékre, hívei a Felvidéken és Erdélyben is voltak, ahol részük volt az 1437-es parasztfelkelés kirobbantásában.
Miután sikerült megosztani a felkelőket, Zsigmond tárgyalásokat kezdett a mérsékelt kelyhesekkel, aminek eredményeként 1433-ban egyezség jött létre a kelyhesek és a katolikus egyház között.
A mérsékelt szárny elfogadta az egyházuk feletti pápai főhatóságot, és fegyverrel vett részt a táboritákkal vívott végső összecsapásban, amire 1434. május 30-án Lipany mellett került sor: a katolikusokkal szövetséges kelyhesek megsemmisítették a táborita hadsereget, lezárva ezzel a mintegy másfél évtizedig elhúzódó huszita háborúkat.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
