Már kortársai körében is ellentmondásos vélemények születtek a Fekete Hercegről
2024. augusztus 2. 11:10 Múlt-kor
Kegyelem nélkül
Eduárd franciaországi emlékezete érthető módon gyászos volt. Az angers-i, az apokalipszist ábrázoló faliszőnyegeken a Fekete Herceg és apja a végítélet Franciaországot dúló lovasaiként jelennek meg. A faliszőnyegeket I. Lajos anjou-i gróf rendelte meg 1373-ban, amikor Anglia befolyása Franciaország fölött hanyatlóban volt; ábrázolásmódjuk éles kontrasztot alkot például Sir John Chandos versével, aki Eduárdot hősként énekelte meg.
A Fekete Herceg 46 évesen, 1376-ban, egy elhúzódó betegségben (valószínűleg vérhasban) hunyt el. Tisztában lévén a képek és szimbólumok erejével, Eduárd úgy rendelkezett, hogy a canterburyi katedrálisban temessék el, és síremléke egy pihenő lovagot ábrázoljon. Kardját, pajzsát és páncélzatát sírja fölött helyezték el, haditettei örök emlékéül. A Fekete Herceget Európa-szerte megsiratták, a történetírók pedig kivették a részüket hírnevének öregbítéséből.
Eduárd későbbi megítélését, mint sok már középkori uralkodóét, részben Shakespeare formálta, aki a II. Richárdban és az V. Henrikben megragadta a herceg kettős képét mint hősét és gazemberét. Shakespeare Fekete Hercege elsőrangú harcos volt, akinek ott aratott győzelmei miatt volt „frank földön gyász játéka” . Ezt a nézetet vallja a III. Eduárd című színdarab is, amelyet gyakran tulajdonítanak Shakespeare-nek.
III. Eduárd király a Térdszalagrendet adományozza fiának, Eduárd hercegnek
Shakespeare drámái mellett ragadványneve is sokat tett a Fekete Herceg előkelő helyéért a középkori Anglia történelmében. Azt tudjuk, hogy Eduárd a 16. században lett a „Fekete Herceg”, de azt nem, hogy miért, és hogy miért ekkor kapta ezt a nevet. A történészek feltevései szerint a herceg páncélzatának színe, illetve franciaországi sötét emlékezete lehetett az ok.
Az Eduárd valós személye iránti érdeklődés a 17. században kapott lábra. 1688-ban Joshua Barnes régiségbúvár írta meg az első mérvadó életrajzi művet III. Eduárdról és a Fekete Hercegről, amelyet későbbi szerzők kiindulópontnak használtak. A Franciaországgal fennálló feszültségek és a középkorra irányuló uralkodói figyelem a herceg haditetteinek újraértékeléséhez vezetett.
Eduárd hősi újjászületését azonban a 18 századi brit monarchia hozta el. III. György az 1780-as években megbízta Benjamin West amerikai művészt, hogy készítsen egy III. Eduárd és fia tetteit megörökítő történelmi festménysorozatot a windsori kastély fogadótermébe. III. Györgyöt elvarázsolta a középkor, és III. Eduárd korában a királyi hatalom főségét látta megjelenni. West pedig a 18. századi nemesi erények mentén keretezte újra a Fekete Herceg hősi alakját, bátor és hősies lovagként ábrázolva Eduárdot.
III. Eduárd a Fekete Herceggel a crécyi csata után (Benjamin West festménye, 1788)
West egy festményén a crécyi csata utóéletét örökítette meg: Eduárd és apja a csatában elesett Luxemburgi János cseh király előtt tisztelegnek, aki maga is a lovagi erények megtestesítője volt. Egy másik alkotáson a Fekete Herceg foglyával, II. János francia királlyal találkozik a poitiers-i csata után. West forrásaként David Hume szolgált, akinek Anglia története című, 1761-ben kiadott könyve a herceg hősi jellemét dicsőítette, és mellőzte a harctéri erőszak leírását. Hume leírása alapján West mértékletes és együttérző, nemes hódítóként festette meg Eduárdot. Nem mindenki fogadta el azonban ezt a kilúgozott és vértelen nézőpontot: a Királyi Művészeti Akadémia kiállításain West festményein számon kérték a realizmus hiányát.
Az erőteljes, férfias Eduárd a György- és a régenskorszak fiatal katonáinak különleges hőse lett. Ráadásul alakja ismét megjelent a színpadon: William Shirley 1750-es drámája a férfiasság példaképeként állította Eduárdot a korabeli katonák elé.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
