Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Lekerült a veszélyeztetett helyszínek listájáról a betlehemi Születés temploma

2019. július 5. 10:04 MTI

A betlehemi Születés temploma és a chilei Humberstone és Santa Laura Salétromművek lekerülnek a veszélyeztetett világörökségi helyszínek listájáról - döntött Bakuban zajló ülésén az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi bizottsága, amely ugyanakkor veszélyeztetettként sorolta be a mexikói Kaliforniai-öböl szigeteit és védett területeit.

<

A Jordán-folyó nyugati partján található Születés temploma és betlehemi zarándokút (Palesztina, Ciszjordánia) 2012-ben lett a világörökség része és a templom rossz állapota miatt rögtön a veszélyeztetett világörökségi helyszínek közé került. A Jeruzsálemtől 10 kilométerre délre található bazilikát azon a helyen emelték, ahol a hagyomány szerint Jézus Krisztus megszületett - olvasható az UNESCO honlapján.

A 4. században Konstantin bizánci császár által építtetett és a 6. században Justinianus császár által átépíttetett műemlék jelentős helyreállítási munkálatokon esett át az elmúlt években: felújították a tetőzetet, a külső homlokzatot, a mozaikokat és az ajtókat. A munkálatokat a Palesztin Hatóság, valamint a templomon osztozó egyházak közötti történelmi megállapodás tette lehetővé.

Az észak-chilei Tarapacá régióbeli Humberstone és Santa Laura Salétromművek egykor a világ legnagyobb salétromipari termelőhelyei voltak. Az Atacama-sivatagban fekvő salétromművekhez munkások ezrei érkeztek egész Dél-Amerikából az 1880-as évektől kezdődően, egy sajátos közösséget, kultúrát és nyelvet kialakítva.

A salétromműveket 2005-ben nyilvánították a világörökség részévé, az épületek törékenysége, a viharok okozta károk és a terület felügyeletének, valamint karbantartásának hiánya miatt egyből a veszélyeztetett világörökségi helyszínek közé sorolták.

Az elmúlt 15 évben azonban a chilei hatóságok 24 órás felügyeletet alakítottak ki a komplexumnál, amelyet kerítéssel láttak el, és kialakítottak egy kerülőutat a látogatók számára, hogy megszüntessék a helyszínen való áthaladást.

A Mexikó nyugati partjainál lévő Kaliforniai-öböl, amely 2005 óta része a világörökségnek, a kizárólag a térségben honos kaliforniai disznódelfinek, más néven vaquiták számának drasztikus megfogyatkozása miatt került a veszélyeztetett világörökségi helyszínek közé.

Noha Mexikó több intézkedést is tett a világ legkisebb és legveszélyeztetettebb cetfajának megóvása érdekében - védett övezetet alakított ki a megmaradt vaquiták számára, és az eresztőhálós halászat alternatíváit népszerűsíti -, a becslések szerint mára mindössze 10 példány maradt az öbölben.

A kaliforniai disznódelfin úgynevezett járulékos fogásnak számít. Populációjának csökkenését az okozza, hogy a területen élő másik, szintén súlyosan veszélyeztetett fajra, a totoaba halra halásznak, a kis delfin pedig beleakad a kivetett hálókba. A totoaba úszóhólyagjának sokan gyógyhatást tulajdonítanak, így - főként Kínában - rendkívül nagy rá a kereslet.

Az UNESCO világörökségi bizottsága, amely július 10-ig ülésezik az azerbajdzsáni Bakuban, a vaquiták küszöbön álló kihalásának megakadályozását célzó intézkedések bevezetésére szólítja fel Mexikót.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Lekerült a veszélyeztetett helyszínek listájáról a betlehemi Születés temploma

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra