Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Leigázottság és a „málenkij robot” – elkészült a Kecskemétről elhurcoltak adatbázisa

2017. február 13. 15:48

Kecskemét 1944. október 24-én bekövetkezett szovjet megszállását követően tömegesen hurcolták el a város civil lakóit szovjetunióbeli kényszermunkára, akikről évekig minimális vagy rosszabb esetben semmilyen információjuk sem volt az itthon élő hozzátartozóknak. A kényszermunka szörnyűségeinek következtében az elhurcoltak közel 30 százaléka sohasem tért haza Kecskemétre, és akik hazajöttek, ők sem beszélhettek róla egészen rendszerváltozásig. 

<

Magyarország 1944 őszén történt szovjet megszállásnak körülményeire utaló írott forráscsoportok – a határon túli tapasztalatok egyeztetése alapján – Kecskemét városára vonatkozóan azt igazolják, hogy a város 1944.10. 24-én megtörtént kiürítését követően csekély létszámú személy maradt Kecskeméten. A lakosok nagy része – a kiürítési parancs értelmében – a Dunántúlra, egészen Zala- és Somogy megyéig menekült, ám sokan a környező tanyavilágban élő rokonaiknál is "meghúzták" magukat. Ennek értelmében a város teljes szovjet megszállása –1944.12. 31. – után következő, jóvátételi kényszermunkára (málenkij robot-ra) történő elhurcolások csekély mértékben érintették a közvetlen belváros lakosságát, hiszen alig maradt olyan személy, akit fogságba ejthettek volna a Vörös Hadsereg katonái.

A Nagy-Kecskemét közigazgatási területéhez tartozó tanyavilágban foglyul ejtett személyeket igazolási eljárás alá vonták, amelyet – a hivatkozások szerint – az Állami Főreáliskolában hajtottak végre. Jobbára csak hadifoglyok fogva tartására vették igénybe a Ferenc József laktanyát, ahonnan többen átkerültek a Kecskeméti Törvényszék épületében létesített nyilvántartó- és gyűjtőtáborba, ahol már bírósági ítéletek is születtek az adott személyek felett. A bírósági ítélettel elhurcolt hadifoglyok és civilek – 15-20 év kényszermunka büntetéssel – a GULAG büntetőlágereibe kerültek, nagyobb részt Szibériába. A civilek közül sokakat internálás útján – egészen 1946 márciusáig – a Matkói úti volt Városi Téglagyár Trafó utcai munkáslakásaiból (mint internálótábor) vitték magyarországi elosztólágereken keresztül a Szovjetunió egyes kényszermunkatáboraiba. A GULAG Emlékbizottság által támogatott kutatás eredményeként készült nyilvántartás szerint 1945 decemberében 433 fő civil személy hiányzott a kecskeméti családok köreiből. A leventék, a fegyver nélkül munkaszolgálatra 1944 októberében kirendeltek, az iskoláskorúak, egyetemisták tömegesen estek hadifogságba. 

Most, 2017-ben lehetőség nyílik rá, hogy minden kedves érdeklődő rákeressen az elhurcolt, de később hazatért hozzátartozóira vagy információt kapjon a soha vissza nem tért rokonokról, ismerősökről. A kecskeméti Városházán, 2017.02.11-én 9 órakor megrendezésre került nemzetközi konferencián mutatták be azt az írott források alapján feltárt kecskeméti elhurcoltak sorsára utaló honlapot, amely a Kecskeméti Hírszolgáltató Divízió és a Kecskeméti Katona József Múzeum együttműködésében, a GULÁG Emlékbizottság támogatásával valósult meg. 

A felület célja, hogy

- az érintett családok hozzátartozói informálódni tudjanak az elhurcolt hozzátartozó személy korábban igazolt, utolsó hivatalos információ szerinti hollétéről, hiszen nagyon sokan még Magyarország területén azonosítatlan helyre távoztak

- az érintett családok igazolják az adott személyről – a források alapján – közölt végső információt

- kiegészíthessék az adatbázis jelenlegi, személyekre bontott tartalmát, amennyiben bővebb információval rendelkeznek az adott személy fogságának körülményeiről

- az érdeklődők az azonosítás alapján a hozzátartozó családoknál lévő dokumentumokból, fotókból egy digitális másolatot készítsenek és elküldjék a Kecskeméti Katona József Múzeum számára, így a lehetőségekhez képest teljes képet kialakítva az adott személyek sorsáról.

Az elhurcoltak adatbázisa innen érhető el.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Leigázottság és a „málenkij robot” – elkészült a Kecskemétről elhurcoltak adatbázisa

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra