Lángoló fáraó, inka szűz, pislogó szicíliai - hét híres múmia
2016. július 22. 11:44 Kulcsár Ádám
Tbc-s magyarok, szőke hajú kínaiak, tartósított szovjet vezető, lángoló fáraó, feláldozott inka szüzek, pislogó szicíliai és egy kisfiú, aki halála után is figyelte apját – hét különböző történet, amelyekben egy közös vonás van: mind különleges múmiákról szól.
A magyar kisfiú a halála után is figyel
Arányi Lajos, Magyarország első kórboncnoka 1862-ben veszítette el legkedvesebb gyermekét, a négy-öt esztendős Zolikát, akit nem tudott megmenteni a kor egyik leghalálosabb kórjától, a torokgyíktól. Az 1848–1849-es szabadságharcban önkéntes orvosként is tevékenykedő férfi nem volt képes elengedni a kisfiát, ezért kétségbeesett lépésre szánta el magát.
Miután a modern patológia XIX. századi megteremtője értett az elhunytak bebalzsamozásához, hiszen többek között Ferenc József és Erzsébet királyné kislányát, az 1855-ben elhunyt Zsófiát, valamint gróf Széchenyi István testét is az ő szakértelme mentette meg az enyészettől, nagy bánatában ugyanezt az eljárást követte Zolikájával is. A lényeges különbség: míg a császári pár gyermeke, illetve a legnagyobb magyar földi maradványai ma is zárt kriptában pihennek, a kórboncnok fia sohasem került sírba.
A test bebalzsamozása után a kórboncnok gyermekére csipkés nadrágot, mintás felsőruhát, valamint cipőcskét adott, bal kezére bőrkesztyűt húzott, hosszú szőke hajfürtjeit elrendezgette, és a dolgozószobájában az íróasztala melletti kis karosszékre ültette. A kisfiú onnan „figyelte” apját egészen 1887-ig.
Kulcsár Ádám teljes cikkét keresse a Múlt-kor nyári számában
Támogasd a 
szerkesztőségét!
