Küzdelem az idővel, avagy hogyan veszít több mint 3000 évenként egy teljes napot az emberiség?
2022. február 28. 18:10 Múlt-kor
Napjainkban, amikor a világ legtöbb országában hivatalosan az úgynevezett Gergely-naptárat alkalmazzák az élet szervezésére, megszokottá vált, hogy négyévente – szökőévenként – a legrövidebb hónapot, a 28 napos februárt egy plusz nappal toldják meg. Leegyszerűsítve ez a 24 óra arra szolgál, hogy a naptárat szinkronban tartsa a Föld Nap körüli mozgásával. Míg az átlagos naptári év 365 napból áll, bolygónk valójában durván 365,2421 nap alatt kerüli meg legközelebbi csillagunkat. Habár elhanyagolható különbségnek tűnik, e csaknem negyed nap az évtizedek, évszázadok során több teljes nappá összeadódva jelentős eltéréseket okozna a valódi és a naptári év között.
Több ókori kalendárium egész szökőhónapokat tartalmazott
Több hagyományos naptár, így a zsidó, a kínai, illetve a délkelet-ázsiai buddhista naptár szolunáris, azaz a Hold helyzetét is figyelembe veszik a Nap mellett (Európában ilyen például az úgynevezett horgásznaptár is).
Mivel a holdciklusok szerint mért év (lunáris év) és a szoláris év között körülbelül 11 napnyi természetes különbség van, időről időre szükségessé válik egy-egy hónap betoldása. Ezeket interkaláris vagy időközi hónapoknak szokás nevezni.
Az ilyen időközi hónapok nem minden történelmi naptárrendszerben voltak azonban rendszeresek. A történészek közt például ma is vita folyik arról, hogy az ókori rómaiak eredetileg miként tartották nyilván éveiket – és valószínűnek tűnik, hogy ők maguk sem voltak ezzel teljesen tisztában.
A forrásokból úgy látszik, a korai római naptár tíz hónapból és egy igen kevéssé meghatározott téli időszakból állt. Ez utóbbi változó hossza miatt a naptár ritkán mutatott egyezést a szoláris évvel.
Végül e bizonytalan hosszúságú időszak helyére jött két új hónap – a január, illetve a február –, azonban a helyzet továbbra is bonyolult maradt.
Egy Mercedonius nevű interkaláris hónapot is alkalmaztak, azonban ezt nem a hónapok közé, hanem a februáron belülre toldották, valószínűleg a holdciklus miatt.
Nem egyszerűsített a római naptár használatán az sem, hogy a Mercedonius betoldásának kérdését legtöbbször az aktuális évben szolgáló consulok döntötték el.
Az államfőpáros e hatalmat rendszerint arra használta fel, hogy saját érdekének megfelelően hosszabbítsa vagy vegye rövidebbre az adott évet.
Mindennek eredményeképpen Julius Caesar idejére a római naptár teljességgel el volt tájolva a szoláris évtől.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
