Középkori trónok harca: II. András és IV. Béla konfliktusai
2022. augusztus 9. 14:50 Lados Tamás
A makacs gyermek
Árulkodó jel, hogy Béla a keresztes hadjárat időszakát anyai nagybátyjánál, Bertoldnál töltötte, aki maga is a pilisi merénylet egyik célpontja volt. A szentföldi vállalkozás Bélára nézve egy fontos változással járt: András hazatértében ugyanis magával hozta fia leendő feleségét, Laszkarisz Máriát, a nikaiai császár lányát.
András király 1217-ben Velencében, mielőtt hajóra szállt a Szentföld felé
A Nikaiai Császárság egyike volt az 1204 után széteső Bizánci Birodalom utódállamainak, és a déli irányba tájékozódó Andrásnak, aki korábban a Latin Császárság élére is pályázott, fontos szövetségest jelenthetett volna. A házasságot 1220-ban kötötték meg.
Ugyanebben az évben Béla megkapta a szlavón hercegi címet, de már két év múlva arról értesülünk András egyik, III. Honorius pápához (1216–1227) írt leveléből, hogy néhányan arra készültek, hogy a királyságot megosszák az uralkodó és a trónörökös között. A király és a fia viszonya 1222-től kezdett el még látványosabban romlani. András ugyan maga hozta el Laszkarisz Máriát Bélának, ám alig két év telt el a házasságból, amikor a király úgy vélte, hogy ideje egy gyümölcsözőbb kapcsolatra váltani, és arra utasította a fiát, hogy taszítsa el a feleségét.
III. Honorius pápa
Béla engedelmeskedett, ám a magyarországi püspökök a pápához fordultak, aki megtagadta a házasság felbontását. Béla visszafogadta Máriát, ám az apja haragja elől mindketten elmenekültek a király legnagyobb ellenfeléhez, az osztrák herceghez. Csak a következő évben tért vissza, amikor az egyház kiharcolta azt, hogy András megbocsásson a fiának, és ne szorgalmazza tovább a házaspár válását.
A megrendült bizalmat azonban nem lehetett helyreállítani, András elmozdította Bélát a szlavón hercegi titulusából, és másodszülött fiát, Kálmánt tette a helyére, míg az örökösnek a távoli Erdély jutott. Ez az 1226-os döntés árulkodhat a feszült viszonyról, de tény az is, hogy András az előző évben verte ki a Német Lovagrendet az erdélyi Barcaságból, így szüksége lehetett egy segítő kézre, hogy helyreálljon a rend.
Béla azonban gyökeresen mást gondolt a királyi hatalomgyakorlásról, mint az apja. Míg II. András a nagymértékű birtokadományozásokban hitt (még akkor is, ha azokat az uralkodása második felében már visszafogta), addig Béla, aki a nagyapját, III. Bélát tekintette a példaképnek, visszatért volna a királyi birtokok túlsúlyán alapuló uralkodáshoz.
Ezen elképzeléseiben a pápa is támogatta, 1225-ben felszólította a birtokadományozások felülvizsgálatára. Amikor végül erre az apjától 1228-ban megkapta az engedélyt, az általa uralt területeken elsősorban azokkal kezdte, akik részt vettek az édesanyja meggyilkolásában.
A visszavételekre irányuló politika kudarcát az jelentette, hogy II. András valószínűleg csak fél szívvel adta a beleegyezését Béla politikájába. Amikor látta, hogy a fia lépései milyen felzúdulást váltanak ki, egyszerűen visszaadta az érintett földeket azoknak, akiktől Béla elvette. Ez gyakorlatilag három éven belül megbuktatta Béla visszaszerzésekre irányuló politikáját. Miután az egyház kenyértörésre vitte a viszálykodást Andrással, amelynek során még az ország kiátkozására is sor került, az 1233-ban megkötött beregi egyezmény biztosította a király és a főpapság békéjét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
