Kölcsönszmokingban, személyes varázsát bevetve indult el Alain Delon a siker útján
2020. november 8. 09:48 Múlt-kor
Klein úr volt a kedvence
A hatvanas évek azonban nem A Medencével kezdődött az ifjú színész számára. Delon tulajdonképpen az 1960-as Luchino Visconti rendezte Rocco és fivéreivel robbant be a köztudatba. Játékát a szakma nagyra értékelte, a közönség pedig szívébe zárta az önfeláldozó, bátyját a szörnyű végzettől megóvni próbáló bokszolót, Roccót.
A hatvanas évek még egy ikonikus szerepet tartogatott a francia színész számára, aki az 1967-es Szamuráj című filmben teremtette meg a hosszú időkig védjegyévé váló, rideg és rezzenéstelen arcú, szinte már betegesen nyugodt bérgyilkos figuráját.
Az 1970-es évek egy gengszterkomédiával indult: a Borsalinóban egy másik francia nagyágyúval, Jean Paul Belmondóval játszott. 1976-ban a személyes kedvencének tartott Klein úr című moziban Delon egy francia műkincskereskedőt alakított, aki Franciaország német megszállása alatt potom pénzért jutott zsidó műkincsekhez. Ám egy kafkai fordulatnak köszönhetően az üldöztetésekkel szemben közömbös Klein urat egy zsidó személlyel mosták össze, amelynek következtében a kereskedő is megbélyegezett lett, élete a feje tetejére állt.
Amerikának nem kellett, Európa viszont imádta a francia zsarut
Delon a hetvenes években Amerikában is forgatott. Charles Bronsonnal egy westernben (Vörös Nap, 1971) játszott, majd 1975-ben a legendás igazságosztót, Zorrót keltette életre. Az évtized végén jött a kor sikeres, egész estés katasztrófafilm sorozatának negyedik darabja, az Airport ’79 - Concorde. A filmek a tengerentúlon mérsékelt sikert arattak, Amerikát hidegen hagyta a francia sztár.
Delon maga elintézte azzal az ügyet, hogy ő túl latin volt Amerikának. Némi elégtétel azért kapott: a Zorro, amelynek címszerepét kisfia miatt vállalta el, Európában sikeres lett.
Delon karrierjének gerincét a bűnügyi filmek alkották. Erről a színész a következőképpen nyilatkozott a Le Figaro-nak:
„Karrierem sokféle stílusú filmből tevődik össze. Mindig arra törekedtem, hogy kielégítsem a közönség minden rétegét. De volt egy korszak a 60-as, 70-es években, amikor a bűnügyi film volt a divat. Úgy burjánzott ez a műfaj Franciaországban, mintha átvettük volna az amerikai hagyománytól a stafétát. Úgy jött ki, hogy mind a rendezők, mind a közönség számára az én színészi típusom felelt meg ehhez a műfajhoz. Olyan rendezők kértek fel, mint Melville, Deray, Verneuil, Lautner. Volt valami azonosság a kor ízlése és az én személyiségem között.”
A műfaj annyira feküdt neki, hogy 1981-ben már rendezőként jegyezte az Egy zsaru bőréért, és A Kíméletlen című filmeket, majd színészként A zsaru szava és a Ne ébreszd fel az alvó zsarut című darabokat.
Delont 1984-ben A mi történetünk című filmben nyújtott alakításáért a francia Oscarnak is nevezett César-díjjal jutalmazták, 1990-ben pedig átvehette a Francia Köztársaság Becsületrendjét. A színész 1999-ben bejelentette, hogy nem forgat többé, ám továbbra is dolgozott, elsősorban tévéfilmekben és sorozatokban vállalt szerepeket.
Túl a nyolcvanon, 2018-ban eléggé komoran nyilatkozott a világról a Paris Match című francia lapnak: „Nincs többé tisztelet, nincs adott szó. Csak a pénz számít. Egész nap csak a bűnözésről hallunk. Tudom, hogy sajnálkozás nélkül hagyom majd itt a világot.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
