Ki volt valójában a csernobili evakuálást elrendelő Borisz Scserbina?
2019. június 18. 16:35 Múlt-kor
Csernobil – tények és fikció
Amikor Scserbina a helyszínre érkezett, a meghibásodott reaktor már 18 órája ontotta magából a légkörbe a radioaktív anyagokat. Habár eddigre egyetértés született abban, hogy a helyzet rendkívül súlyos, a cselekvés csaknem egy teljes napon át elmaradt, mert a szereplők féltek feletteseik haragjától.
Nem lehetett azonban örökre titokban tartani a történteket: a bizonyíték – radioaktív részecskék formájában – hamar elérte Németországot és Svédországot is.
A fennmaradt beszámolók szerint Scserbina először vízzel akarta oltatni a tüzet, mígnem a szakemberek felhívták a figyelmét arra, hogy a víz akár fokozhatja is a nukleáris tűz veszélyeit, így esett a választás a homokra és a bórra.
Az HBO sorozata a tanúk szerint ezt a mozzanatot valósághűen ábrázolta. Akár valóban Legaszov mondta ki a megoldást úgy, ahogyan azt a képernyőn teszi, akár nem, a történteket hitelesen ismerteti a nézővel a produkció.
Szintén meglehetősen pontosan került ábrázolásra az, hogy a szakembereknek úgy kellett rábeszélniük Scserbinát Pripjaty evakuálására. Már éjfél volt április 26-án, mire megtörtént a jóváhagyás.
„Elmondták az egyik párttitkárnak, ő meg azt mondta: »nem adhatom ehhez a beleegyezésem«” – mondta el később a tanácskozás egyik résztvevője. „Elértek egy másikat, aki szintén kifejezte együttérzését, de azt mondta, nem adhatja beleegyezését.”
Végül Scserbina felhívta felettesét, a Minisztertanács akkori (végül utolsó) elnökét, Nyikolaj Rizskovot. A buszok április 27-én, vasárnap délelőtt 11 órakor érkeztek a városba, és elszállították az embereket, akiknek akkor még azt mondták, csak három napra kell hátrahagyniuk otthonaikat.
„Scserbina ebédidő körül hívott vasárnap” – emlékezett vissza később Rizskov. Az alelnök elmondta neki: „Nincsenek már emberek Pripjatyban. Már csak kutyák futkosnak.” A sorozat azt is pontosan rögzítette, hogy a szovjet hatóságok külön embereket vezényeltek ki ezeknek az állatoknak a leölésére.
Mindazonáltal napjainkban is virágzó ökoszisztéma létezik az erőmű körül létrehozott 30 kilométer sugarú zónában, ahol az élővilág folyamatosan adaptálódik a természetellenes környezethez.
Végső soron a rövid televíziós sorozat rendkívül aprólékos munka mellett meséli el élvezetes módon az 1986 áprilisában az erőműben és Pripjatyban történteket, kezdve a kezdeti káosztól az atomreaktor körül, a szovjet hierarchia és az ehhez való vak hűség által okozott késedelmeken át a Legaszov, Scserbina és mások által megtett lépésekig.
Scserbina a Szovjetunió történetének egy másik tragédiája idején is a minisztertanács alelnökeként szolgált: ez volt az 1988. december 7-i örményországi földrengés, amely 25-50 000 halálos áldozattal és akár 130 000 sérülttel is járhatott. A mentéshez Mihail Gorbacsov pártfőtitkár – a Szovjetunió történetében az 1940-es évek óta először – az Egyesült Államoktól is segítséget kért.
Scserbina nem sokkal később, 1990. augusztus 22-én, 70 éves korában hunyt el Moszkvában. Nyikolaj Tarakanov tábornok, aki mellette vett részt a csernobili mentésben, azt állította később, Scserbina igen nagy dózisú sugárzásnak tette ki magát a katasztrófa idején.
Mivel egy 1988-as rendelet megtiltotta a szovjet orvosoknak, hogy bárkinél a halál vagy megbetegedés okaként a radioaktív sugárzást jelöljék meg, nem lehet tudni, hogy Scserbina halálát mennyiben okozta csernobili tartózkodása. Annyi bizonyos, hogy szerepvállalása nélkül az atomkatasztrófa akár még ennél is súlyosabb lehetett volna.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
