Így jött létre Budapest – a magyar főváros az ókortól napjainkig
2020. július 6. 16:47 Mészáros Ábel
Buda az egyesítés előtt
A Pest városával szemközti budai Várhegy az őskor óta lakott volt: a mésztufában létrejött barlangrendszeréből 350 000 éves leletek is előkerültek. A Római Birodalom idején azonban nem itt, hanem északabbra, Aquincum és a mai Hajógyári-sziget területén alakult ki a provincia központja. A négy magyar királyi székhely közül Budát alapították a legkésőbb, csak 1243-ban, az első tatárjárás után kezdték építeni IV. Béla parancsára, ekkor még Pestújhely néven.
1354-ben, Nagy Lajos király alatt került ide a királyi székhely Visegrádról, s ettől kezdve már folyamatos volt a vár – s a körülötte kialakuló falvak – fejlődése. Az 1686-os ostrom során súlyos károkat szenvedtek a középkori épületek, de a Habsburgok a legtöbb jelentős magyar várral ellentétben itt nem további rombolásba, hanem nagyszabású fejlesztésbe fogtak.
Buda két fő részből állt: a Várhegy peremén körbefutó várfallal övezett Várnegyedből, amely a XIV–XV. század fordulóján kiépült királyi palotaegyüttesből és a tőle északnyugatra álló polgárvárosból állt, valamint az Alsóvárosból: a Duna felőli oldalon és az észak felé elterülő Vízivárosból, a Naphegy keleti lábánál fekvő Tabánból, később a nyugati lejtőn kialakuló Krisztinavárosból.
A városegyesítés feltételeinek megteremtése az állandó híd építésével
Hiába állt egymástól szinte karnyújtásnyi távolságban a magyar királyság kezdetei óta Buda és Pest, a történelmi és politikai előzményeken kívül egy nagyon jelentős akadálya volt közös fejlődésüknek: a Duna által jelentett földrajzi akadály. Bár ideiglenes hajóhíd a középkor óta összekötötte a két várost, ez csak az év egy részében, megfelelő időjárási és vízjárási körülmények közt működhetett.
Amikor Széchenyi István kezdeményezésére végül 1849-re felépült az első állandó átkelőhely, a Lánchíd, a „legnagyobb magyar” a kezdetektől a két város egyesülését vizionálta. A szabadságharc és az azt követő Haynau- és Bach-korszak nem kedvezett a gondolatnak, de a kiegyezést követően, 1873-ban végre megvalósult a rég várt városegyesítés: Pest, Buda és Óbuda összevonásával létrejött Budapest. Azért nem Pestbuda, ahogy akkoriban hívták, mert az északra tájolt térképeken Buda fölé került volna Pest neve, és fordítva.
Az FKT és a „boldog békeidők”
Az 1838-as nagy pesti árvíz fő tanulsága az volt a mérnökök és döntéshozók számára, hogy a Duna szabályozása – a mederrendezés és a rakpartok kiépítése – elengedhetetlen a hasonló katasztrófák elkerülése érdekében. A gigantikus munkák elvégzését végül 1870-ben határozták el, ekkor törvény hozta létre a Fővárosi Közmunkák Tanácsát, amelynek a folyószabályozáson kívül fontos feladata volt még a Lánchíd megváltása, két új Duna-híd építése és jelentős új útvonalak kiépítése is.
A következő évtizedekben a hatósági jogkörökkel felruházott Közmunkatanács lett az egyesített főváros fejlődésének motorja. Kiszabályozták és megépítették többek közt a Nagykörutat (amelynek alternatívájaként Reitter Ferenc egy hajózható csatorna létesítését javasolta az egykori Rákos-árok medrének felhasználásával), az Andrássy utat a Hősök terével és több más jelentős városszerkezeti-városképi jelentőségű nagy projektet. Ezen időszak alatt jött létre a belső udvaros, gangos bérházak által alkotott egységes historizáló városszövet is a mai belső kerületekben, és a meghatározó, városképi jelentőségű középületek nagy része is.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
