Így harcoltunk a tuberkulózis ellen az ötvenes években
2015. március 31. 16:26
Tüdőszűrés és életmódváltás
A tbc megakadályozása és a betegség felderítése érdekében az 1950-es évek elején a rendszeresen végzett tüdőszűrés népszerűsítése érdekében az Egészségügyi Minisztérium Gyógyító-megelőző intézmények főosztálya röplapot bocsátott ki. Ennek célja az volt, hogy az embereket meggyőzzék és tájékoztassák a tüdőszűrés veszélytelenségéről és fontosságáról. A bemutatott röplap-tervezetet kézírással írták és szövegét, a megfelelő javítások elvégzése után, alkalmasnak találták nyomtatásra. A javítást a nyomdai példányra is átvezették. A szerző a röplap középső részén megkérdezi az olvasótól: tudja-e, mi a tüdőszűrő-vizsgálat, mi a gümőkór, milyen eljárással vizsgálnak, és mindez kinek az érdekében történik. A felvetett kérdésekre pedig rövid, tömör mondatokban válaszoltak.
A röplap hátoldalán először felszólították a lakosságot a tüdőszűrésre, majd bemutatták azt a röntgen készüléket, amellyel a szűrővizsgálatot végzik. Az Egészségügyi Minisztérium 1952. december 1-jétől engedélyezte a tájékoztatólapok terjesztését az egész országban.
Az ötvenes évek elején a tbc-s betegek hosszú ideig tartó gyógykezelést kaptak, de az évekig tartó kezelés időtartama alatt nagy részük nem igényelt kórházi vagy intézeti ellátást. A tuberkulózisból kigyógyultak közül sokan nem tudták folytatni az eredeti foglalkozásukkal együtt járó nehéz fizikai munkát (mint például bányászok, öntők), ezért olyan szakmát kellett elsajátítaniuk, amely nem veszélyeztette a betegség kiújulását. A foglalkoztatás a betegség gyógyítása szempontjából is fontos volt, mert a betegeket könnyebben vezették vissza a munkába, a társadalomba.
Az Egészségügyi Minisztérium felkarolta ezt az igényt, és 1951-ben a szakképző intézeteket működtető, felügyelő Munkaerő-tartalékok Hivatalával (MTH) karöltve tanfolyamokat szervezett, foglalkoztató műhelyeket hozott létre a tüdőgondozó intézetekben. Ezek elsősorban a következő szakterületekre terjedtek ki: esztergályos, lakatos készítmények gyártása, villany- és rádiókészülékek összeállítása, varró- és írógépek felszerelése és javítása, hangszerek javítása, órák gyártása és javítása, valamint varrott és kötött gyártmányok készítése, mint a fametszés, a kerámia, a háziipar különböző fajtái.
Külön jelentősége volt a tüdőbeteg rokkant otthonok megszervezésének, amelyekben elsősorban a fertőző, idős, otthon nem izolálható és kezelhető, kórházi szanatóriumi kezelést nem igénylő, munkaképes betegeket foglalkoztatták, olyanokat, akik fertőző megbetegedésük és szociális körülményeik miatt intézeti elhelyezést igényeltek. Az otthonok tehermentesítették a meglévő, aktív kórházi és szanatóriumi ágyakat, mivel a meglévő intézmények átszervezésével, a kórházi ágylétszám keretén kívül, illetve új intézmények létesítésével szervezték meg azokat. Ezzel megszüntették a tbc-s ágyra várakozók számát, amit az ötvenes évek elején, 1500-2000 főre becsülhetünk.
A betegek érdekeit tartotta szem előtt a tbc éjjeli szanatóriumok létrehozása is. Ennek jelentőségét az adta, hogy a betegek munkájuk megszakítása nélkül megkapták mindazt a kezelést és életmódot, amelyre szükségük volt, például biztosították diétás élelmezésüket, eltiltották őket az éjjeli műszaktól, a túlmunkától, s ha szükség volt rá, könnyebb munkakörbe helyezték őket.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
