Így futamították meg Napóleont a nyulak koalíciójának seregei

2018. május 22. 12:54 Múlt-kor

1807 júliusában Napóleon igencsak elégedett lehetett. Nem sokkal korábban döntő győzelmet aratott a porosz és orosz seregek felett a friedlandi csatában, ezzel pontot téve az ellene szerveződött negyedik koalíció háborújának. A július 7-9-én megkötött kettős tilsiti békében Bonaparte hatalmas területeteket csatolt el Poroszországtól, újjáélesztette a lengyel államot a Varsói Hercegség formájában és elérte, hogy Ororszország csatlakozzon az Anglia ellen kialakított kontinentális zárlathoz.

Győzelmét Napóleon egy nagyszabású nyúlvadászattal kívánta megünnepelni, amelyre meghívást kaptak a francia hadsereg legmagasabb rangú tisztjei is. Az esemény megszervezésével a császár egyik hadvezérét, Alexandre Berthiert bízta meg – ami Bonaparte életének talán egyik legelhibázottabb lépésének bizonyult.

Berthier soha életében nem volt egy visszafogott ember, így ezúttal sem aprózta el a feladatot. Pontos számot ugyan nem ismerünk, de annyi bizonyos, hogy több száz nyulat szerzett be a vadászathoz (egyes vélemények szerint mintegy 3 ezer állatot vásárolt a nagy alkalomra).

A vadászat napján Berthier emberei a nyulak ketreceit egy hatalmas mező szélein helyezték el és a megadott jelre szabadon engedték őket. Napóleon és emberei lelkesen galoppoztak be lovaik hátán a mező közepére, a zsákmány után kutatva. Nem is kellett sokáig keresniük: a terveknek megfelelően az egész mező megtelt nyulakkal.

Ahogy azonban megkezdődött a tényleges vadászat, azonnal kiderült, hogy valami nincs rendjén. A vadászok arra számítottak, hogy a nyulak meglátva őket, menekülni kezdenek. Ezzel szemben a hosszú fülű állatok előbb békésen méregetni kezdték a francia hadvezéreket, majd határozottan elkezdtek ugrándozni - feléjük.

Az abszurd jelenség hatására Napóleon és emberei előbb nevetésben törtek ki, majd a vidámság fokozatosan alábbhagyott, ahogy szembesültek az „ellenséges hadsereg” valódi erejével. A szituációt ma már leginkább Hitchcock híres horrorfilmjéhez, a Madarakhoz hasonlítanánk, a francia császár és főtisztjeinek lelki szemei előtt azonban valószínűleg inkább a Bastille körül gyülekező forradalmi tömeg képei jelenhettek meg ekkor.

A vadászok ekkor már pánikszerűen igyekeztek felvenni a harcot a nyulak seregeivel. Minden kezükbe eső tárggyal, lovaglópálcával, botokkal, muskétákkal igyekeztek visszaverni az állatokat – volt, aki közéjük is lőtt –, de azok csak ugráltak feléjük rendületlenül.

Látva, hogy ezt a csatát nem nyerheti meg, Napóleon a visszavonulás mellett döntött és sietve beszállt hintójába. A nyulak hordája erre kettévált és átkarolva a vadásztársaság szárnyait, rohamot indított a császári hintó ellen. A kocsisok ostoraikkal igyekeztek védelmezni az uralkodót, de hiába. A nyulak sorra ugráltak be Napóleon mellé és igyekeztek felmászni a kabátján. Végül a hintó mozgásba lendült, és – az elbeszélések szerint – Napóleon útközben az ablakon hajigálta ki kéretlen utastársait.

Magától értetődik a kérdés, hogy mi áll az elképesztő jelenség hátterében. Természetesen semmiféle természetfeletti magyarázatra nem kell gondolni, a felelősség egyértelműen a vadászatot megszervező Berthiert terhelte.

A tábornagy ugyan kiemelkedő katonai tehetség volt, az állatokhoz azonban korántsem értett. Így a vadászathoz szükséges nyulak összegyűjtése során nem vadnyulakat fogott be a ketrecekbe, hanem sorra járva a környékbeli településeket, felvásároltatta a gazdák által tenyésztett házinyulakat. Utóbbiak azonban – vadon élő rokonaikkal szemben – nem félnek az embertől, sőt leginkább arra számítanak, hogy élelmet kapnak tőlük. Így valószínűleg a Napóleont megfutamító állatsereglet sem embervérre, csak egy-egy sárgarépára vagy éppen salátalevélre éhezett.