Így átkozták meg a könyvtolvajokat a középkorban
2015. szeptember 23. 08:29
Fulladás és akasztófa
6. A Sankt Gallen-i kolostor egy 880-ra datált kéziratának írnoka így fogalmazott:
Tán örökre e hely lesz otthonom,
S ha mégsem, felejteni nem fogom,
Isten haragja reá zengjen,
Ki Sankt Gallenen kívül akar tudni engem.
7. Egy 1178-as könyvben a következő átok olvasható:
„A patherburneni Szent Mária és Szent Liborius [plébánia] könyve. Átok arra, aki ellopja ezt a könyvet, áldás arra, aki megőrzi biztonságban. Bárki, aki eltulajdonítja, vagy kivág belőle egy lapot, legyen átkozott.”
8. Egy 15. századi, Jean d’Orleans tulajdonában lévő kéziratban olvasható, rímek nélküli átok:
Bárki lopja el e könyvet,
Párizs egyik akasztófáján fog lógni,
És ha nem lógni fog, megfullad,
És ha nem fullad meg, megsütik,
És ha nem sütik meg, még csúnyább halála lesz.
9. Idézet egy 13. századi munkából:
„Ez a könyv a robertsbridge-i Szent Mária [plébánia] tulajdona; bárki, aki ellopja, eladja, vagy bármilyen formában eltulajdonítja ebből a házból, vagy megcsonkítja, legyen átkozott. Ámen.”
Alatta az egy évszázaddal később élt Grandisson exeteri püspök még hozzáfűzte:
„Én, John, exeteri püspök, nem tudom, hogy a fent említett ház hol állt, és nem is loptam el a könyvet, hanem törvényes úton szereztem meg.”
10. Végül egy – 1461-ben keletkezett kéziratból származó – példa arra, hogy a középkori átkokat nem minden esetben bonyolították túl:
Lelkét akasztófán kileheli,
Aki e könyvet elcseni.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
