Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Így akarja eltörölni a múltat az Iszlám Állam

2015. március 12. 18:32

<

A rómaiak által sikertelenül ostromolt Hatra

Az IÁ a Sárkányölő Szent György templom lerombolása előtt legutóbb március elején üzent hadat a "bálványimádásnak". Az iraki kormányzat március 7-i közlése szerint a dzsihadista szervezet emberei az észak-iraki Hatra ókori romváros maradványait dúlták szét. Irina Bokova, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) igazgatója a támadást fordulópontnak nevezte az Irakban elkezdett dzsihadista kulturális tisztogatás borzasztó stratégiájában.

Hatra mintegy 110 kilométerre délnyugatra fekszik Moszultól, a dzsihadisták fellegvárától. Az egykor a Pártus Birodalom befolyása alá tartozó erődített város tornyokkal megerősített, magas, vastag falainak köszönhetően két alkalommal, i. sz. 116-ban és 198-ban is ellenállt a római inváziónak. A több mint kétezer évvel ezelőtt emelt ókori város mindezidáig jó állapotban lévő maradványai 1985 óta számítanak a kulturális világörökség részének.

Az idegenforgalmi és régészeti minisztérium Moszulban állomásozó alkalmazottaira hivatkozva közölte a borzasztó hírt, illetékese szerint más forrásból egyelőre nem tudták megerősíteni a jelentéseket, és még fényképekkel sem rendelkeznek a pusztításról. A Reuters mindazonáltal a térségben lakóktól is arról értesült, hogy az iszlamisták robbantásokat hajtanak végre, és épületeket rombolnak le a szóban forgó területen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Így akarja eltörölni a múltat az Iszlám Állam

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra