Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris

2024. április 12. 16:05 Múlt-kor

Középiskoláit Pozsony mellett Tatán és Trencsénben végezte, elsajátítva így német anyanyelve mellett a magyart és a szlovákot is. Bölcsészetet Győrben, teológiát Pannonhalmán tanult, 1830-ban állt be a bencés rendbe. 1838-ban pappá szentelték, szolgálatát Tihanyban kezdte meg segédlelkészként.

1839-től Győrben tanított, előbb magyart és latint, majd fizikát és természetrajzot is. 1845-től ezt már Pozsonyban folytatta, itt jelentek meg első tudományos közleményei is. 1847-ben megbízták az ifjú József Károly főherceg nevelésével is. Bár 1848-ban is felkérték erre, Rómer a haza szolgálatába állt.

Nevét buzgalmában Rómaira változtatva felcsapott nemzetőrnek, de hamarosan utász lett belőle. Bátorságával századosi rangot érdemelt ki, tanítványait is harcra lelkesítette. A szabadságharc leverése után ezért nyolc év „vasban történő várfogságot” kapott, de az 1854-es közkegyelemmel kiszabadult. Ekkor rendje Bakonybélbe küldte, ahol három évet töltött tanítással.

Rómer Flóris utász főhadnagy, 1848–49 / Wikipédia/ Dissertationes Archaeologicae (Régészeti Dolgozatok) 1 1958/ CC BY-SA 2.5

/ Wikipédia/ Dissertationes Archaeologicae (Régészeti Dolgozatok) 1 1958/ CC BY-SA 2.5

1857-ben visszatért a győri bencés gimnáziumba, és rögvest publikálta gyűjteményfejlesztési koncepcióját a helyi közlönyben. 1859-ben kiharcolta, hogy a gimnázium szertárát régiségtárrá, mai szóval múzeummá alakítsák, amelynek ő lett az őre. Ugyanebben az évben adta ki híres Bakony-monográfiáját, amely egy évvel később önálló könyvként is megjelent. 1860-ban tanszékvezetőnek nevezték ki a papi szemináriumon, 1861-ben pedig Ráth Károllyal együtt elindították a Győri Történeti és Régészeti Füzeteket, Magyarország első történelmi szakfolyóiratát.

Ugyanebben az évben Rómer kilépett a bencés rendből, és Pestre költözött, ahol előbb az MTA kézirattárnokaként, majd a katolikus főgimnázium igazgatójaként dolgozott. 1864-ben régi bencés társa, Ipolyi Arnold javaslatára a Magyar Tudományos Akadémia felvette tagjai közé. 1864 és 1873 között volt az Archaeologóiai Közlemények, 1868 és 1872 pedig az Archaeológiai Értesítő szerkesztője is volt. 1867-ben, a párizsi ősrégészeti és embertani kongresszuson tartott előadásával tette a magyar régészetet a nemzetközi tudományos élet részévé.

1868-ban kapta meg egyetemi tanári kinevezését, régészetet és művészettörténetet oktatott a pesti egyetemen; ezt tekinthetjük a magyar régészképzés kezdetének. Az országot járva feltárásokat folytatott, felmérte az épületmaradványokat, eredményeit pedig folyamatosan publikálta.

1874-ben felmentették szerzetesi kötelmei alól, 1877-ben pedig kanonokká nevezték ki Nagyváradon, itt Lipovniczky István püspök bízta meg a székesegyház restaurációjával. A városban új múzeumot alapított, illetve létrehozta a püspöki palota húszezer kötetet számláló könyvtárát is.

Érdemei közé sorolható, hogy 1876-ban az ősrégészek és antropológusok 8. nemzetközi kongresszusát Budapesten rendezték meg. Élete során harminc önálló kötetet és kb. 450 tudományos közleményt jelentetett meg. Alapító tagja volt a Magyar Történelmi Társulatnak, nevéhez fűződnek a legkorábbi műemlékvédelmi kezdeményezések. 1889. március 18-án, Nagyváradon hunyt el; emlékét számos helyen szobor, tábla, közterület őrzi.