"Ha Horthy 1918-ban visszavonul, ma akár szobrai is lehetnének"
2014. október 14. 08:55
Horthy sok esetben 19. századi normák szerint gondolkodott, s ez volt az egyik olyan tényező, ami hozzájárult az 1944. október 15-i átállási kísérlet kudarcához. Nagy érdeme, hogy hagyta Bethlent konszolidációs politikáját megvalósítani, ám amikor válsághelyzet volt, mindig úgy érezte, hogy aktivizálódnia kell, ezt sulykolta a személye köré épülő kultusza, amelynek egyre inkább a foglya lett. Többször is visszautasította a német követeléseket a zsidóság deportálására vonatkozóan, de azzal, hogy a német megszállást követően a helyén maradt, legitimálta a történteket – nyilatkozta a Múlt-kornak Turbucz Dávid történész, Horthy-kutató, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének fiatal kutatója, tudományos segédmunkatársa, akivel Horthy vezérkultuszáról, a kormányzó érdemeiről és az elmaradt önkritikáról beszélgettünk.
A mitizált és a démoni kormányzó
A gyömrői Horthy park május végi visszanevezése - eltekintve a kecskeméti városháza dísztermének renoválásakor idén nyáron előkerült, 1944-ben készült Horthy-falfestmény kapcsán meginduló helyi szintű diskurzustól - volt az utolsó olyan, olykor durva vitáktól sem mentes közéleti esemény, amikor a volt kormányzó megítélése ismét terítékre került. A park átnevezése korábban sokakban megütközést keltett. Győzött a józan ész?
Nehéz kérdés. A történésznek szerintem az a feladata, hogy próbálja megérteni az általa vizsgált eseményt, személyt vagy éppen folyamatot. Ami egyre inkább meghatározza a Horthyval kapcsolatos - hangsúlyozom: inkább közéleti - eszmecserét, vitát, az meglátásom szerint nem arról szól, hogy értsük meg a magyar történelemnek ezt a szakaszát. Természetesen a múltat többféleképpen is lehet értelmezni, azonban a történész nem teheti meg, hogy szelektál a források közül. Ezzel szemben az a feladata, hogy minél kiegyensúlyozottabb, összetettebb magyarázatot adjon arra, mit és miért tett például Horthy Miklós. Azt is látnunk kell, hogy aktualizált és modernizált formában ma az elmúlt évszázad vitái ismétlődnek meg. Korábban mindig az adott politikai rendszer határozta meg, hogy mit kell, érdemes Horthy Miklósról gondolni. A rendszerváltozás után, demokratikus körülmények között, azonban mindenki azt mondott, amit akart, mert nem volt, nincs ilyen elvárás. Az elmúlt években újból előtérbe került Horthy Miklós megítélésének kérdése. A korábbi Horthy-kultusz felélesztésére tett kísérletre adott reakció az ellenérdekelt oldal részéről a tiltakozás volt. Ezt láthattuk Gyömrő esetében is. Az említett tiltakozásnak természetesen több típusa van: lehet szakmai jellegűről beszélni, ahol a tények alapozzák meg a térelnevezéssel szembeni álláspontot, ahogyan politikairól is. A politikai reakciók részeként most is hallható például a teljesen megalapozatlan „Horthy-fasizmus” értékelés.
2011-ben "állóháborúnak" nevezte a két fél közötti viszonyt, az egymás megértésére való törekvés hiányát. Ugyanitt tartanánk?
Bodrogszerdahely lakosai között Horthy Miklós kormányzó portréját ábrázoló plakátokat osztanak szét a felvidéki bevonuláskor
Lényegében igen. Ez egy szimbolikus állóháború, a felek pedig nem érdekeltek abban, hogy Horthy Miklós elfoglalja az őt megillető helyet a magyar közgondolkodásban. Azt tartanám ideálisnak, ha Horthy személyét illetően nem a mitizálására és nem a démonizálására törekvő álláspontok lennének meghatározóak, hanem egy nyugodtabb, mérsékeltebb, a másik megértésére törekvő megközelítés érvényesülne. A pozitív és a negatív Horthy-képeket össze lehetne békíteni egymással, ugyanis voltak Horthynak érdemei, sikerei, ahogyan hibái és bűnei is. A kettőt együttesen kellene nézni, mert a fekete-fehér gondolkodás - bár érthető a funkciója -, nem segít a probléma megoldásában.
Előkerülhet olyan forrás, amely árnyalhatja Horthy megítélését?
Horthyval kapcsolatban nagyon sok mindent tudunk, ugyanis Ránki Györgyék már a hatvanas évek második felében megkezdték helyretenni a Rákosi-kori leleplező Horthy-narratívát, s számos megállapításuk ma is helytálló. Nem gondolom, hogy találunk olyan forrást, amely gyökeresen átírná a jelenlegi Horthy-képünket. Hagyatékokból persze előkerülhetnek ilyenek, ott van például Horthy Istvánné hagyatéka, amely jelenleg nem kutatható. Ezzel kapcsolatban nemcsak az a lényeges, hogy találunk-e újabb forrásokat, hanem az is, hogyan értelmezzük a már ismerteket. Ugyan számos kérdést illetően kijelenthető, hogy konszenzus van a történettudományban, azonban az egyes források értelmezésében vannak, lehetnek különbségek a korszakot kutató történészek között.
"Régi vágású katona" - szokták Horthyról mondani. Mennyiben volt ez előny, illetve hátrány, amikor Horthy államfői szerepét nézzük?
Horthy sok esetben 19. századi normák szerint gondolkodott. Vegyük például az 1944. október 15-i átállási kísérletet, amikor bár nem Horthy olvasta be a proklamációt a rádióban, az ő nevében került erre sor. A kormányzó úgy gondolta, hogy ha majd Legfelsőbb Hadúrként megszólítja a honvédeket, akkor mindenki felsorakozik mögé, és sikeresen le lehet bonyolítani az átállást. Mint tudjuk, nem így történt. Horthy meggyőződésével is összefügg a személyét 1919 őszétől körülvevő kultusz, amelynek lényege, hogy a nemzet őt fenntartások nélkül követi, mert csak a kormányzó képes megoldani válsághelyzeteket, így "nemzetmentő" fővezérnek nevezték, aki véget vetett a Tanácsköztársaságnak, a román megszállásnak és rendet tett az országban. Kétségkívül válság emelte fel a kormányzói pozícióba, de tényleges szerepe nem akként foglalható össze, ahogy azt a korabeli propaganda sugallta. Mindenesetre beépült Horthy Miklós önképébe, hogy válságos helyzetekben aktívnak kell lennie.
Horthy Miklósné Purgly Magdolna és Horthy Miklós ifjabb Horthy István keresztelőjén
Nézzük meg: a húszas években a háttérbe húzódik, engedi, hogy Bethlen végezze a dolgát - ez szerintem Horthy egyik legnagyobb érdeme -, s amikor jön a világválság, Horthy kezd aktivizálódni, mivel érzi, hogy lépnie kell, ahogy ezt korábban is tette. A harmincas évektől kezdődően - nem azonos intenzitással, de - szinte rendszeresen részt vett a napi politikában, különösen a második világháború idején. Ez köszön vissza 1944-ben is, ugyanis nem mondott le a német megszállást követően. Ezt megelőzően Szombathelyi Ferenc, a Honvéd Vezérkar főnöke Kállay Miklós visszaemlékezése szerint azzal győzködte a vonakodó Horthyt, hogy kötelessége kimenni Hitlerhez Klessheimbe. Kállay egyébként találóan rátapintott a lényegre, amikor úgy fogalmazott: aki Horthy kötelességére apellált, annak nyert ügye volt. Ezt a kötelességtudatot valószínűleg már szülei belenevelték, amit felerősített a haditengerészeten belüli szocializációja, majd az 1919-1944 közötti vezérkultusza.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
