Múlt-kor.hu

Hogyan vált Károlyi Mihály kormánybiztosából a brit filmipar csillagává Korda Sándor?

Hogyan vált Károlyi Mihály kormánybiztosából a brit filmipar csillagává Korda Sándor?

2022. január 23. 08:22 Múlt-kor

Úgy tartják róla, nagyobb producer volt, mint rendező. 1930-tól tevékenykedett a brit filmiparban, amelynek hamarosan egyik vezető figurájává vált. Filmes teljesítménye mellett a brit titkosszolgálatokkal is együttműködött a II. világháborúban, érdemei elismeréseképpen VI. György lovaggá ütötte. A 66 évvel ezelőtt, 1956. január 23-án Londonban elhunyt Korda Sándor közéletben elfoglalt helyét az is érzékelteti, hogy személyes ismerősei között tudhatta Winston Churchillt is.

Az újságírástól a filmrendezésig

Korda Sándor 1893-ban Pusztatúrpásztón született, Túrkevén anyakönyvezték Kellner László néven. Szülőföldjéről előbb Kecskemétre, majd rokonaihoz Budapestre vitte útja. A család anyagi helyzete miatt az egyetem szóba sem jöhetett, ambíciói az újságírás felé sodorták, először a Független Magyarország külső munkatársa lett.

Állandó vendég volt a New York kávéházban, ahol kialakult egy kör, amelynek tagjai élénk érdeklődést mutattak a szárnyait bontogató mozi iránt. Ő írta az első magyar filmkritikákat és filmelméleti műveket, 1909-től már Korda Sándor néven.

Egy párizsi út után – ahonnan pénzéből kifogyva, de francia nyelvtudással tért haza –, későbbi fontos alkotótársán, Bíró Lajos írón keresztül bekerült a Projectograph nevű filmvállalathoz, ahol titkár lett, majd a külföldi filmek szövegeit fordította.

1914-ben A becsapott újságíró címmel megrendezte első filmjét, de ekkor még az újságírást tekintette a fő csapásiránynak. Megalapította a Pesti Mozi, a Mozi és a Mozihét nevű szaklapokat.

1917-ben Corvin Filmgyár néven saját vállalkozást indított. Ekkoriban rendezett alkotásai – ahogyan Nemes Károly a Valóság 1996/12. számában írja – megfeleltek a kor nemzetközi filmes átlagtermésének, de a filmművészet élvonalától még elmaradtak.

Korda – nem egyedüliként – irodalmi művek filmes adaptációjával indult pályáján, ezzel e történetek sikerére és ismertségére is tudott némiképp alapozni. 1916-ban készült el a Mágnás Miska, a következő évben A gólyakalifa és a Szent Péter esernyője, amelyet 1918-ban Az arany ember követett.

Kordát a rossz szeme miatt nem hívták be katonának, ezért számára nem a háború, hanem az 1918-as év hozott nagy változásokat. Egyrészt házasságot kötött a már ismert, később külföldön is elismert Farkas Máriával, másrészt Károlyi Mihály személyes ismerőseként és politikájának támogatójaként kinevezték a filmgyártás kormánybiztosává.

Ha ez nem lett volna elég ahhoz, hogy megváltsa Horthy hatalomra jutása után az emigrációba szóló útlevelét, a Tanácsköztársaság Filmművészeti Tanácsában elfoglalt helyével biztossá tette Magyarországon kívüli jövőjét. Ebben a zavaros időszakban is rendezett, például az Ave Caesart és a Yamatát.

Horthy különítményesei letartóztatták, fogságukból azonban végül kimenekítették, és nem volt számára kétséges, jobban teszi, ha elhagyja az országot. Feleségével Bécsbe távoztak, ahol Korda szervezőkészségének, támogatóinak és felesége hírnevének segítségével vágott bele újra a filmezésbe. A szintén Bécsbe érkező Bíró Lajos támogatásával 1920-ban elkészítette Mark Twain Koldus és királyfijának filmváltozatát, amelyet néhány további alkotás követett, de hosszútávon nem rendeződött a helyzetük.

1923-ban Berlinbe költöztek, ahol a szerencse ismét kisegítette, 1926-ban Bíró Mihály és a Fox európai részlegének támogatása mellett elkészítette a Modern Dubarry című filmet, amelyben az akkor még kezdő Marlene Dietrich is szerepelt.

Hollywoodban folytatták, ahol Korda megrendezhette Máriának a Szép Helénát 1927-ben. A film kedvező fogadtatása ellenére nem érezte magát jól a filmgyártás földi paradicsomában, Európához képest műveletlennek tartotta az akkori közeget.

A filmes világ legfelső köreibe nem kerülhetett be, helyzetüket megnehezítette a gazdasági válság és a hangos film megjelenése is, amely az erős akcentussal beszélő Mária karrierjét pecsételte meg. Házasságuk megromlott, kapcsolatuknak válással zárult.

Korda egyedül hajózott vissza Európába, először Párizsba ment, ahol öccse, Korda Vince először tűnt fel filmdíszlettervezőként mellette. E rövid kitérő után elfogadta a Paramount angliai részlegének meghívását Londonba. Ekkor érkezett el Korda Sándor ideje, a szigetország lett az átütő sikereinek helyszíne.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hogyan vált Károlyi Mihály kormánybiztosából a brit filmipar csillagává Korda Sándor?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2022. nyár: Mesebeli menyegzők

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra