Hogyan forradalmasította egy egyszerű párizsi hivatalnok a rendőrségi helyszínelést?

2017. október 27. 14:01

Ha az alábbi képre pillantunk, az első benyomásunk az lehet, hogy egy teljesen átlagos párizsi polgári lakás hálószobájára tekintünk épp. Vastag függönyök, díszes tapéta, egy méretes, bevetetlen ágy és egy festmény a falon, amely Vénusz születését ábrázolja. Ha egy kicsit közelebbről szemléljük azonban, feltűnhetnek szokatlan részletek. A festmény megbillent, a háttérben lévő felborult szék és egy gyanús, sötét folt a hófehér ágyneműn, mind-mind rosszat sejtet.

Elég csak egyet fordítani a fényképet tartalmazó albumon és azonnal fény derül az igazságra. Az ágy mögött egy asszony holtteste fekszik, akinek kezein megfigyelhető elsötétedés azt jelzi, hogy már viszonylag hosszú idő telt el a halála óta, míg a felfordult szoba egy korábbi dulakodásra utalhat. Az 1903 májusában gyilkosság áldozatává vált Madame Debeinche-t az a – valószínűleg általa nem igazán vágyott – megtiszteltetés érte, hogy ő lehetett a főszereplője a világ egyik legelső olyan fotójának, amelyet egy bűnügy színhelyéről készített a párizsi rendőrség nyomozás közben.

A képeket egy egészen különleges dokumentumban találhatjuk meg. A közel száz oldalas albumot egy bizonyos Alphonse Bertillon készítette a 20. század hajnalán, miközben a párizsi rendőrségnél dolgozott. A benne sorakozó képek pedig az első termékei annak az általa kidolgozott, fényképezésen alapuló rendszernek, amely forradalmasította a bűnügyi helyszínelést.

Bertillon egy már-már megszállottan akkurátus ember volt, aki egy rövid és sikertelen katonai karriert követően 1879-ben csatlakozott a francia főváros rendőrségéhez. Először lényegében egyszerű hivatalnokként segítette a bűnüldöző szervek munkáját, és így találkozott azzal a problémával, amely végül elindította őt a bűnügyi fényképezés útján. A korabeli Párizsban ugyanis komoly problémát jelentett a bűnismétlés jelensége, és ehhez kapcsolódóan leginkább az, hogy többszörös bűnelkövetőket nem tudták rendesen nyilvántartani és nem tudták a korábbi esetekhez kapcsolni őket. Ez egyben azt is jelentette, hogy a bíróság sem tudta kiszabni rájuk az egyébként megérdemelt súlyosabb büntetéseket.

Alig egy évvel azt követően, hogy Bertillon munkába állt, egy megoldási javaslattal kereste meg feletteseit. A később Bertillonage névre keresztelt rendszer lényegében egy három elemből álló, kereszthivatkozásokkal ellátott nyilvántartás volt, amely bárki számára könnyen ellenőrizhető volt, hogy az éppen vizsgált személy megjárta-e már korábban hasonló okok miatt a párizsi rendőrséget.

Korábban csak egy név és egy fénykép szerepelt a nyilvántartásban, Bertillon ezért igyekezett a markáns ismertetőjelekre koncentrálni. Első lépésben felvette a bűnöző méreteit (fejszélesség, karhossz, magasság és hasonlók), majd ezt követte a „beszélő portré.” Ez tulajdonképpen egy szöveges leírása volt az adott személy megjelenésének, amelyben feljegyzett minden egyedi elemet: tetoválásokat, anyajegyeket, a hajuk növésének mintázatát vagy akár a válluk hajlásának a mértékét. Végül készített róla két fényképet, egyet szemből, egyet pedig profilból. (Bertillon ugyanis úgy vélte, hogy a fül alakja és mérete egy különösen jellegzetes ismertetőjele minden embernek.) Ezzel megszületett a rendőrségi fotók máig alkalmazott módszere.

Rendszerének kirobbanó sikerét látva, Bertillon gyorsan felismerte, hogy a fényképezésben további lehetőségek rejlenek a bűnüldözés számára. Úgy vélte, hogy egy fénykép egyértelműen objektívabb mint az emberi szem, ezért alkalmasabb egy tetthely és a bizonyítékok elemzésére, mint ha csak helyben megszemlélik azokat. Problémát jelentett azonban, hogy a fényképeken torzulnak a térbeli arányok, így nem lehet pontos méreteket venni a helyszínről. Ennek kiküszöbölésére egy geometriai hálót helyezett a fényképekre, amelynek segítségével meghatározhatóvá váltak a valós méretek is.

Bertillon hamarosan már egy önálló, újonnan felállított osztályt vezethetett a párizsi rendőrségen, amelynek feladata a bűnügyi helyszínek fényképezése volt. Ennek keretében, a nyomozást segítendő, nem csak a gyanúsítottakról, hanem az áldozatokról is gondos dokumentációt készített. Az albumban gyakran nem csak a holttestről készített fényképekkel találkozunk, hanem olyanokkal is, amelyek még életében ábrázolják a meggyilkolt személyt. Ugyancsak előfordulnak fényképek az áldozatok lakásáról és személyes tárgyairól, amelyek révén jobban megérthetővé válik az ügy háttere.

1903-ban Bertillon eszköztára egy új darabbal bővült. Egy háromlábú kamerát készített, amely lehetővé tette, hogy a holttesteket és tetthelyet fölülnézetből fényképezhesse le. Így – ahogy ő nevezte – „Isten szemszögéből” vizsgálhatta az eseteket, lévén ezek a képek egy sokkal összefüggőbb és átfogóbb képet tártak a nyomozók szeme elé.

Bertillon nyilvántartási rendszerét és a helyszínelés során alkalmazott forradalmi módszereit nem csak Franciaországban, hanem alig néhány év leforgása alatt szinte az egész világon átvették. 1915-ben már New Yorkban is önálló osztályt alapítottak a bűnügyi fényképezés elvégzésére. Bertillon elismertségét nem csak az jelzi, hogy európai országok egész sora (hazáján kívül Anglia, Hollandia, Svédország és Románia) tüntette ki, hanem az is, hogy még a zseniális nyomozó, Sherlock Holmes alakját megalkotó Sir Arthur Conan Doyle is a kontinens legnagyobb rendőrtisztjeként ünnepelte őt.