Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Híres személyek bizarr szokásai

2015. február 23. 10:20

Ki volt az a politikus, aki a kádban elterülve vitatta meg országának legfontosabb államügyeit? Melyik világhírű francia író ivott napi 50 adag kávét? Ki volt az a tudós, aki előszeretettel fogyasztotta az általa vizsgált egzotikus állatokat? Hét olyan történelmi személyt mutatunk, akinek furcsa szokására nem csak a kortársak kapták fel a fejüket.

<

A feltaláló, aki irtózott a kerek tárgyaktól

Túlzás nélkül kijelenthető, hogy kevés olyan bogaras feltalálót hordott a hátán a föld, mint Nikola Tesla. A horvátországi Smiljanban, szerb szülők gyermekeként született világhírű fizikus több mint kétszáz szabadalmat jelentett be, az ő nevéhez fűződik többek között a többfázisú villamoshálózat, a váltakozóáramú motor, illetve a rádió feltalálása is - utóbbiért azonban 1909-ben az olasz Marconi kapott Nobel-díjat. Lényegében minden ipari és háztartási eszköz az ő háromfázisú elektromos rendszerével és indukciós motorjával készül.

Tesla mindig is hajlamos volt a neurózisra és a sértődésre, ráadásul tisztaságmániás volt, irtózott a kerek tárgyaktól és csak olyan szobában volt hajlandó megszállni, amelynek száma osztható volt hárommal. Azzal nem lehet vádolni, hogy túlzottan pazarolta volna az amúgy drága idejét: 2 óránál többet nem igen aludt, rendszerint hajnal háromkor kelt, s megállás nélkül este 11-ig dolgozott, de állítólag volt olyan is, amikor egyhuzamban 84 óráig a laboratóriumában kuksolt, anélkül, hogy akárcsak egy pillanatra is lecsukta volna a szemét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Híres személyek bizarr szokásai

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra