Hiába a Nobel-békedíj, a Szovjetunió szétesését nem tudta megakadályozni Mihail Gorbacsov

2021. október 15. 19:42 MTI

Gorbacsov 1985-ben lett a Szovjetunió Kommunista Pártja (SZKP) Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió első embere. A fiatal, 55 éves politikus lendülete, aktivitása véget vetett a pangás időszakának.

Jelentős kádercseréket hajtott végre, intézkedései új színt kölcsönöztek a szovjet bel- és külpolitikának, amelyet korábban inkább a nehézkesség jellemzett. Felismerte, hogy a változatlanság elkerülhetetlenül csődhöz vezet, s meghirdette a peresztrojkát, a gazdasági-politikai élet gyökeres átalakítását, a glasznoszty (nyilvánosság) jelszavával pedig a politikacsinálás társadalmi ellenőrzését.

Az új elvek érvényre juttatása a világpolitikában is fordulatot hozott. A Kelet és a Nyugat szembenállását a tárgyalás váltotta fel, rendszeressé váltak a szovjet-amerikai csúcstalálkozók, továbbá a Szovjetunió kivonult Afganisztánból. Az általa elindított változásoknak oroszlánrészük volt abban, hogy megmozdultak a közép- és kelet-európai országok, a térségben lezárult a szocialista társadalomépítési kísérlet, a Szovjetunió megkezdte itt állomásozó erőinek visszavonását.

Mihail Gorbacsov neve először 1988-ban jelent meg a Nobel-békedíjra ajánlottak 80 fős listáján olyan személyek mellett, mint Ronald Reagan amerikai elnök, II. János Pál pápa, illetve Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök. (A díjat abban az évben az ENSZ békefenntartó erőinek ítélték oda.)

1989-ben osztrák politikusok javasolták ismét a széles körű társadalmi reformok elindítása, az amerikai-szovjet rakétamegállapodás megkötésében vállalt szerepe miatt, a stockholmi székhelyű Dagens Nyheter című újság ezt írta róla: „Gorbacsov többet tett a békéért, mint amit bárki várni vagy remélni mert volna, így ő a legérdemesebb a kitüntetésre.”

Bár Reagannel mindketten esélyesnek számítottak, a díjat Tibet száműzetésben élő vallási és szellemi vezetője, a dalai láma kapta. Még 1989 végén az olasz közélet számos neves képviselője – többek között Alberto Moravia író, továbbá két orvosi Nobel-díjas, Rita Levi Montalcini és Renato Dulbecco – ismét a szovjet politikust javasolta a következő évi Nobel-díjra, dicsérve a gorbacsovi reformpolitikát.

A 71. alkalommal odaítélt díjat végül 1990-ben kapta meg Mihail Gorbacsov, aki a kitüntetést nem személyes ügyként, hanem az átalakítás eredményeként értékelte. Kiemelte, hogy a Nobel-békedíjat a peresztrojka olyan szakaszában kapta meg, amikor a Szovjetunió változások küszöbén áll, ezért újabb erőt ad az előttük álló munkához. 

Szovjet állampolgár korábban egy ízben, 1975-ben kapott Nobel-békedíjat Andrej Szaharov atomfizikus és polgárjogi harcos személyében. A szovjet hidrogénbomba atyjának tartott Szaharov ekkor már kegyvesztettnek számított a kommunista rendszerben, 1980-ban le is tartóztatták, és éppen Gorbacsovnak köszönhette 1986-os szabadulását. Gorbacsov a nagyhatalmak vezetői közül a harmadik Nobel-békedíjas lett: Theodore Roosevelt 1906-ban, Woodrow Wilson 1919-ben kapta meg a kitüntetést.

A világ számos politikai vezetője gratulált Gorbacsovnak. „A világban történt változások szempontjából Gorbacsov a bátor erőt jelenti” – jelentette ki George Bush amerikai elnök. Margaret Thatcher angol miniszterelnök szerint Gorbacsov személyében valóban a díjra érdemes embert tüntették ki. Helmut Kohl német kancellár a következő táviratot küldte Moszkvába: „Mi, németek osztozunk az örömben, és további sikereket kívánunk!”

A szintén Nobel-békedíjas Willy Brandt volt nyugatnémet kancellár a szovjet politikus bátor kezdeményezéseit dicsérte. A bejelentést saját országában meglehetős közönnyel fogadták: az általános vélekedés az volt, hogy bár a díj növeli Gorbacsov tekintélyét és presztízsét, nem oldja meg a Szovjetunió egyre súlyosabb nemzetiségi, gazdasági és politikai problémáit.

Gorbacsov levélben értesítette a Nobel-bizottságot, hogy a decemberi oslói díjátadón a szovjet belpolitikai helyzet miatt nem tud részt venni. Távollétében megbízottja, Anatolij Kovaljov szovjet külügyminiszter-helyettes vette át a kitüntetést. A díjjal együtt járó 700 ezer dollárt, illetve a szintén neki ítélt olasz Fiugi-díjért kapott 450 ezer dolláros összeget szovjet egészségügyi intézményeknek adományozta. 

Az ilyenkor szokásos ünnepi beszédet viszont megtartotta 1991. június 5-én. A mintegy 900 meghívott előtt részletesen szólt a peresztrojka 1985-ös meghirdetéséről, kitért a Szovjetunió nehézségeire és a nemzetközi támogatás szükségességére is. Néhány héttel később, augusztusban a konzervatív erők puccsot kíséreltek meg ellene, ekkor még a pártfőtitkári tisztség feláldozásával megőrizte vezető szerepét, ám Borisz Jelcin néhány hónap múlva „kihúzta alóla” országát. A Független Államok Közösségének 1991. decemberi 8-i megalakulása után Gorbacsovnak egyetlen lehetősége maradt: 25-én lemondott a Szovjetunió elnöki tisztségéről.