Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hét különös tény az Egyesült Államok elnökeiről

2018. július 24. 08:15 Múlt-kor

Carter maga is látott ufót, és a végére akart járni a beszámolóknak

1969-ben, két évvel azelőtt, hogy az állam kormányzójává választották volna, Jimmy Carter későbbi elnök éppen beszédet készült tartani a Lions Club nevű jószolgálati szervezet helyi tagsága előtt a georgiai Leary városában. A közönségből valaki felhívta a figyelmet egy tárgyra az égen, körülbelül 30 fokkal a horizont felett, Cartertól és a közönségtől nyugatra. A későbbi elnök szerint a tárgy fehéren fénylett, körülbelül ugyanolyan erősséggel, mint a hold. A beszámolók szerint közelített a csoport felé, majd egy sor fenyőfa felett megállt. Ezután színt változtatott – előbb kékre, aztán pirosra, majd ismét fehérre –, és eltűnt a távolban.

„A legkülönösebb dolog volt, amit valaha láttam” – mondta később Carter. 1973-ban az oklahomai központú Nemzetközi UFO Irodánál hivatalos bejelentést is tett az esetről. 1976-os sikeres elnökválasztási kampányában megígérte, nyilvánosságra hoz minden azonosítatlan repülő tárgyakkal kapcsolatos anyagot, amely rendelkezésére áll. A Fehér Házban ülve azonban már visszakozni volt kénytelen, állítása szerint nemzetbiztonsági okokból – emiatt még jobban adta magát a kérdés az összeesküvés-elméleteknek. Fontos megjegyezni, hogy Carter – ismerve a fizika törvényeinek bonyolultságát – sosem állította, hogy földönkívüli űrhajónak, vagy egyéb nem természetes jelenségnek vélte volna, amit látott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hét különös tény az Egyesült Államok elnökeiről

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2022. tél: A szeretet mártírjai

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra