„Hatalmas ugrás az emberiségnek” – másodperceken múlt az első holdraszállás sikere
2020. július 20. 10:51 MTI
Célozd meg a Holdat
Persze a szovjetek is fenték a fogukat égi kísérőnk meghódítására, csakhogy jó szokásaik szerint mindent szupertitkosan kezeltek. Megkezdődött hát a kíméletlen küzdelem a Hold meghódításáért. A hatvanas évek közepétől már érezhető volt, hogy az amerikaiak kezdik behozni lemaradásukat, közben azért aggódva próbálták kipuhatolni, hol tartanak kommunista vetélytársaik.
CIA-jelentések és műholdfelvételek alapján tudomást szereztek arról, hogy a szovjetek hatalmas hordozórakétával kísérleteznek - céljuk tehát nem lehet más, mint a Hold. A későbbiekben nyilvánosságra került dokumentumok igazolták, hogy a hatvanas évek elején Szergej Koroljov akadémikus-főkonstruktőr vezetésével valóban hozzálátták az N-1 kódjelű óriásrakéta kifejlesztéséhez a Szovjetunióban. Válaszul az amerikaiak megalkották a 110 méter magas Saturn V óriáshordozójukat.
Közben az Egyesült Államokban gőzerővel dolgoztak az embert szállító űrhajók továbbfejlesztésén. Az első sorozat az egyszemélyes Mercury-család volt. Majd jött a két űrhajós szállítására alkalmas Gemini. Végül az Apollo-széria megépítése is kezdetét vette. Ennek a típusnak már az volt a feladata, hogy három űrhajóst repítsen el a Holdig, majd az égitest körül 100 kilométeres magasságban álljon pályára, és a róla leváló holdkomp két emberrel az utasterében szálljon le a Holdra.
A kidolgozott program szerint miután az asztronauták elvégezték feladataikat, a holdkomppal visszatérnek a keringő anyaűrhajóba, amely aztán hazafelé veszi az irányt; azt követően, hogy belép a Föld légkörébe, már csak az úgynevezett parancsnoki kabin marad meg belőle, amely három ejtőernyő fékezésével leereszkedik a Csendes-óceánra.
A tervek megvalósítását több lépcsőben hajtották végre. Közben érkezett a "füles" Moszkvából: a szovjetek már közel állnak ahhoz, hogy megcélozzák a Holdat. Kockáztatni kellett, és 1968 végén az Apollo-8-űrhajót Frank Borman parancsnokkal és két társával elindították a Hold felé. Először került a Hold - egyáltalán: egy másik égitest - közvetlen közelébe ember.
Miután az Apollo-8 karácsonykor az égitest körüli pályára állt, az űrhajósok onnan kívántak kellemes ünnepeket a Föld lakóinak. Az Apollo-8 sikeres küldetése után még két misszió során tesztelték a holdkompot. Aztán július 16-án Neil Armstrong parancsnok Edwin Aldrin és Michael Collins társaságában már magára a Holdra indult. Az Apollo-11 három nappal később érkezett meg úti céljához; Armstrong és Aldrin átszállt a Sas (Eagle) nevű holdkompba, és megkezdték az ereszkedést.
Ha még nem volt elég a megelőző esztendők feszültségéből, úgy az utolsó pillanatokra is maradt izgalom bőven. A leszállás körzetének sík terepet szemeltek ki, mégpedig egy, a Hold egyenlítőjéhez közeli alföldet, a Mare Tranquilitatist, azaz a Nyugalom Tengerét. Csakhogy a Földről nem láthatták azokat a felszínen szétszóródott, gépkocsi nagyságú szikladarabokat és kráterfalakat, amelyek veszélyeztethették a talajérést.
Armstrong kézi vezérléssel "vadászott" biztonságos leszállóhelyre, ám közben a landolásra szánt üzemanyag vészesen fogyott, s már csak másodpercekre volt elegendő. Ha nem sikerül pillanatokon belül talajt fogniuk, jöhetnek is vissza. Végül is Armstrongnak a tervezett helytől néhány száz méterre ugyan, de még a kijelölt célkörzeten belül sikerült landolnia, és jelenthette a földi irányítóknak: "Itt a Nyugalom Tengere, a Sas leszállt".
Támogasd a 
szerkesztőségét!
