Hadvezérként és politikusként sem tűrt ellentmondást Wellington hercege
2019. május 2. 13:39 MTI
250 éve, 1769. május 1-jén született Dublinban Arthur Wellesley, Wellington első hercege, a waterlooi csatában Napóleon legyőzője, később Nagy-Britannia miniszterelnöke.
A "szipoj tábornok"
Mornington earljének fia volt, s Írországban nőtt fel. Etonban és a franciaországi Angers katonai akadémiáján tanult, majd 18 évesen zászlósként lépett a hadseregbe. Hamarosan az írországi kormányzó szárnysegédje lett és bekerült az ír alsóházba. Miután sikertelenül próbált vagyonos feleséget szerezni vagy jövedelmező civil állást találni, örömmel indult 1796-ban ezredével Indiába.
A negyedik angol-majszuri háborúban a hadosztályparancsnoki tisztig emelkedett, a Maratha Szövetséget legyőzve kiterjesztette a brit fennhatóságot. Sikereiért III. György király 1804-ben lovagi címet adományozott neki, igaz, nagy ellenfele, Napóleon később csak "szipoj tábornokként" emlegette. Angliába hazatérve képviselő, majd az írországi ügyek titkára lett, 1806-ban megnősült. Kormánytagként is a hadseregben maradt, részt vett a napóleoni kontinentális zárlat megtörésére és a dán flotta megszerzésére indított sikeres akcióban. Szigorú parancsnok volt, nem bánt kesztyűs kézzel alárendeltjeivel, azok mégis tűzbe mentek érte, mert mindig gondoskodott megfelelő ellátásukról, a csatákban pedig igyekezett minimalizálni a veszteségeket. Hadjáratait rendkívül alaposan tervezte meg és készítette elő, egyszerre volt óvatos és bátor.
Amikor 1808-ban a portugálok felkeltek a hatalma csúcsán álló Napóleon ellen, Wellingtont küldték támogatásukra. Bár csak 10 ezer emberrel érkezett meg, Lisszabonnál legyőzte a francia Junot tábornokot. A következő évben fényes győzelmet aratott Portó mellett és benyomult Spanyolországba, de Madridot nem tudta elfoglalni. Visszavonulva Lisszabon közelében megvédte erődített állásait, majd 1812-ben ismét támadásba lendült. Salamancánál "40 perc alatt győzött le 40 ezer franciát", s bevonult Madridba, majd teljesen kiverte ellenfeleit az Ibériai-félszigetről. Utolsó csatáját 1814 áprilisában vívta - Napóleon akkor már lemondott, de a hír még nem ért el a hadszíntérre.
Győzelmei nyomán vikomt, márki, tábornagy, a Térdszalagrend lovagja lett, Wellington hercegeként élete végéig a Lordok Házának tagja lett, s félmillió fontot szavaztak meg neki a nemzet ajándékaként. A párizsi béke után brit követ lett a trónjukra visszatérő Bourbonok mellett, 1815-ben ő is részt vett a bécsi kongresszuson.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
