Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
2024. április 3. 14:20 Múlt-kor
Az igazság nyomában
Adott tehát két, egymással számos ponton megegyező történet. Bár teljes pontossággal valószínűleg sohasem lehet majd rekonstruálni a történéseket, az utóbbi évtizedek kutatásai sok kérdést tisztáztak az eseményekkel kapcsolatban.
Tény, hogy a kereszténységnek a 13. század elején több oldalról is komoly kihívással kellett szembenéznie. Kasztíliába 1211-ben betörtek az arabok, III. Ince pápa 1209-ben megindította a dél-franciaországi albigensek elleni keresztes hadjáratot, a Szentföld pedig továbbra is muszlim kézen volt. Ebben a helyzetben a nyugat-európai vidékeket számos, az eretnekek elleni küzdelemre buzdító, és a felsőbb rétegeket eredménytelenségük miatt kárhoztató vándorprédikátor járta. Szónoklataik felszították a vallási fanatizmust a helyi parasztokban, akik hittek abban, hogy azt, ami a bűnös hatalmasságoknak nem sikerült, ők tisztaságuk révén elérhetik.
A hajóra szállt gyermekek a történet szerint hullámsírban vagy rabszolgaként végezték
Míg a Rajna-menti mozgalomról számos német város és kolostor krónikája tesz említést, a francia pásztorfiú, Étienne vezette „keresztesek” történetéről jóval kevesebb krónika számol be. Az elsődleges forrás a Trois Fontaines-i ciszterci apátság szerzetesének, Albericus Monachusnak az 1250 környékén, vagyis jóval az események után írt krónikája. Az elbeszélést a későbbiekben egy, a mai Belgium területén található neufmoutiers-i apátság egyik szerzetese újabb elemekkel egészítette ki, tovább rontva ezzel a leírás hitelességét.
Mint Kelly De Vries Teenagers at War During the Middle Ages (Kamaszok a középkor háborúiban) című tanulmányában megjegyzi, a szerzetes elbeszélését „a legtöbb modern történész az írói képzelet zavaros agyszüleményének tekinti.” Ennek ellenére valószínű, hogy Franciaország területén is kibontakozott egy népi vallásos mozgalom, a résztvevők azonban a történészek szerint nem jutottak túl az ország határain. A két „hadjárat” története közötti kísérteties hasonlóságot az eredményezte, hogy a későbbi korok krónikaírói összemosták őket.
Eugenio Lucas Velázquez (1817-1870): A keresztesek Jeruzsálem előtt
A történészek a németországi eseményekről szóló leghitelesebb tudósításnak a marbachi krónikát tekintik. Az író nem tagadja a mozgalommal kapcsolatos ellenérzéseit, ennek köszönhetően pedig nem színezi ki a történéseket. Vagyis ez az egyetlen forrás az események idején keletkezett krónikák közül, amely hiteles képet nyújthat a résztvevők koráról.
A leírásban azonban az szerepel, hogy férfiak és nők, valamint idősebbek és fiatalabbak is részt vettek az eseményeken, vagyis kor és nem tekintetében nem beszélhetünk homogén tömegről. A többi korabeli krónikában általában nem térnek ki a résztvevők korára, és csak jóval az események után keletkezett krónikák leírásai állították, hogy a mozgalom tagjai gyerekek voltak.
A Konstantinápolyt kifosztó keresztesek a félresikerült negyedik keresztesháború idején, 1204-ben. A „gyermekek kereszteshadjárata” a krónikák szerint néhány évvel később vette kezdetét.
Francia történészek rámutattak, hogy a krónikákban szereplő puer szó valóban jelenthetett gyereket is, de korosztályoktól teljesen függetlenül társadalmi osztályra is utalhattak a szóval. A kutatók szerint puer alatt szolgát, időszaki munkából élőt, napszámost, valamint örökség nélkül maradó fiatalabb fivért is érthettek. Ezt támasztja alá az ebersheimi krónika is, amely a szót háziszolga értelemben használta. A trieri krónikás – akinek feljegyzéseit számos német kolostor és város krónikája átvette – pedig arról számolt be, hogy 1212 tavaszán földművelők és kétkezi munkások kezdtek el gyülekezni isteni sugallatra. Gyerekekről azonban nem ejtett szót.
A népi kezdeményezésű zarándoklat résztvevői tehát a szegény, nyomor elől menekülő, mezőgazdaságban dolgozó rétegek közül kerültek ki, akiknek nem volt semmi vesztenivalójuk. Bár lehettek közöttük gyerekek is, szinte biztosra vehető, hogy nem ők alkották a többséget.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
