Féltek a középkori orvosok, hogy meggyűlölik őket, ha a leprát gyógyítják
2024. június 26. 14:20 Múlt-kor
A király nevében
V. Fülöp június 21-én kiadott parancsával elrendelte mindazon leprások letartóztatását, kínvallatását és megégetését, akik vizeket mérgeztek meg. Csak a tizennégy évnél fiatalabbak kaptak kegyelmet – őket származásuk helyén kellett bebörtönözni. A királyi jóváhagyás azonban megfosztotta a leprások üldözőit egyik motivációjuktól, a pénz reményétől. Fülöp a vizek mérgezését a korona elleni bűnnek nyilvánította, magának követelve az eljárás alá vont leprások javait.
Ahogy a leprások elleni erőszak folytatódott, a zsidók elleni erőszak újra felerősödött: Samuel Usque krónikás ötezer zsidó megégetéséről számol be, Chinon városának feljegyzései pedig világosan beszámolnak róla, hogy százhatvan zsidót égettek meg egy gödörben a helyi törvényszék jóváhagyásával.
V. Fülöp francia király
Bár Fülöp tagadta a zsidók bűnrészességét, a mendemondák szerint a király olvasta egy leprás vallomását, amely francia és spanyol zsidókat is gyanúba kevert. Ez a vallomás, ha létezett is valaha, nem maradt fenn, de mások, például a pamiers-i Guillaume Agasse-é azt állították, hogy a leprások elhagyták a keresztény hitet, és Granada muszlim uralkodójának, valamint „Babilon szultánjának” szolgálatába szegődtek, akik a zsidókkal akarták megmérgeztetni a keresztények kútjait, de a zsidók a leprásokat bérelték fel erre.
Hemzsegtek az előjelek és mendemondák: június 26-án a Nap vérvörösbe borult, másnap pedig állítólag egy levelet találtak egy toulouse-i zsidónál, amely leírta az egész tervet, és még több pénzt kért a granadai szultántól. A terv sikere esetén a muzulmánok Jeruzsálemet ígérték a zsidóknak, de csak, ha megszerezték cserébe Párizst.
A pápa elfogadta ezt a „bizonyítékot”, akárcsak Anjou grófja, és további arab nyelvű leveleket találtak zsidóknál, amelyek állítólag muszlim gazdáik utasításait tartalmazták. Egy Mâconban előkerült levél biztosította a francia zsidókat, hogy „testvérek vagyunk egyazon törvényben”, és még több méreg érkezését ígérte.
Végül Fülöp eltökéltsége is megingott, és hozzájárult a zsidók letartóztatásához és vallatásához kútmérgezés gyanújával. Jean de Saint-Victor történetíró szerint így zárult a sajnálatos ügy: „Mivel sok zsidó bűnösnek találtatott, a királyság különféle részeiben válogatás nélkül megégettettek, de Párizsban csak a bűnösök; a többiek pedig mind örökös száműzetésre ítéltettek…”
Zsidók százait égették meg elevenen
A leprások sorsáról nehezebb biztosat megtudni: az üldöztetésükről és megégetésükről szóló feljegyzések szórványosak, és ahogy a zsidók is gyanúba keveredtek, az irántuk való érdeklődés alábbhagyott. Az azonban ismert, hogy a különféle hatóságok – a korona, a helyi erők és a papság – a következő két év során a javaik fölött osztozkodtak, és a leprások szabad mozgása erősen korlátozott volt Franciaországban és Spanyolországban is.
Polgárok és hatóságok egyaránt résen álltak, lepragyanús egyéneket keresve. A guardamari Masquefas családot megvádolták, hogy mind veleszületetten leprások; egy „ocsmány vénasszonyt” Jacában lepra gyanújával letartóztattak, és szokássá vált a másikat leprásnak nyilvánítva bosszút állni.
A következő nagy üldöztetés mintája – a boszorkányoké – készen állt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
