Fanatizmus és modernizáció: nehéz küldetés volt a husziták legyőzése

2022. március 17. 18:50 Múlt-kor

Máglyán égetik el az „eretnekek urát”

A 14. században a cseh egyház morális értelemben történetének kétségkívül egyik legkomolyabb mélypontját élte: miközben a Cseh Királyság földbirtokainak felét birtokolta, az alsópapságot felháborította a főpapok gazdagsága és a szimónia gyakorlata (azaz az egyházi tisztségek adásvétele), a parasztokat pedig nyomasztották az egyházi adók, így jelentős igény alakult ki a társadalmi reformok iránt.

Egy ilyen, társadalmilag és politikailag egyaránt robbanásveszélyes helyzetben lépett fel Husz János (csehül Jan Hus) cseh pap, egyetemi tanár. Husz nem volt egyedül: IV. Károly cseh király (1346–1378) ugyancsak reformokat akart, ahogy a John Wycliffe angol teológus-reformátor munkáira építő Kroméri Jan Milíč nemzeti mozgalma is.

Mivel a prágai egyetem fizetést nem adott, 1400-as pappá szentelése után az akkor 30 éves reformer elfogadta a Milíč-tanítványok alapította Betlehem-kápolna prédikátori és plébánosi posztját, ahol csehül hirdették az igét.

Husz János máglyahalála egy középkori kódexábrázoláson

A francia király IV. Károly utódjával, IV. Vencel cseh királlyal (1378–1419) együtt 1409-ben zsinatot hívott össze Pisába az egyházszakadás felszámolása céljából. A zsinat letette a Csehországban elismert XII. Gergelyt és XIII. Benedek ellenpápát, és V. Sándort választotta meg egyházfővé.

A leváltottak ezt természetesen nem fogadták el, így egyszerre három pápa működött. Prága érseke, Zbynek Zajíc és a főpapság XII. Gergely mellé állt, Husz és a reformpárt pedig V. Sándort támogatta.

Az érsek megvesztegetéssel rávette Sándort, hogy tiltsa be a prédikálást a kápolnákban, így a Betlehemben is, ám mivel Husz ezt nem tartotta be, az érsek kiátkozta és feljelentette Rómában. Bár a cseh király mellé állt, Zajíc 1411-ben elérte, hogy a szentszék kiközösítse Huszt, ám ő tovább prédikált és tanított.

Husz fellépett többek között a papi hierarchia és a szerzetesség ellen, valamint az egyházi vagyon és a papi kiváltságok eltörléséért. Mellesleg a cseh nemzeti kultúra megújításán is fáradozott, szembeszállva a latin és a német nyelvű műveltség addigi egyeduralmával.

Csehország a huszita háborúk korában

Eszmerendszerének mintegy szimbólumává vált egy, a kereszténység és a papi hivatás lényegét érintő követelése: az istentisztelet során ne csak a pap áldozzon mindkét szín alatt (sub utraque specie), hanem a laikus hívő is – azaz Krisztus testét ne csak a szentelt ostya képében vehesse magához, hanem – akárcsak a pap – a szentelt bort tartalmazó kehelyből is. A vallásreformer követőit, a huszitákat emiatt utraquistáknak, más néven kelyheseknek is nevezték.

1411-ben XXIII. János ellenpápa keresztes háborút és búcsúcédula-árusítást hirdetett XII. Gergely és annak híve, László nápolyi király (1386–1414) ellen. Husz ezt elítélte, de hamar szembekerült Vencellel, mivel a király részt kapott a cédulák hasznából.

Ellenfelei ekkor felújították római perét, mire Husz Dél-Csehországba menekült. Az ellene írt vitairatokra itt felelt, fő művében, Az egyházról (De ecclesia) című röpiratban (későbbi perében ebből vették az ellene felhozott vádakat) az egyház fejéül csak Krisztust ismerte el, vitatva az egyházi hierarchia és a pápaság létjogosultságát.

Mikor Luxemburgi Zsigmond magyar uralkodó 1411-ben német király lett, az egyház egyesítése végett XXIII. Jánossal zsinatot hivatott össze Konstanzba, ahol Husz tanai ismét terítékre került. Meghívták Huszt is, ám ő nem akart menni, de amikor Zsigmond menlevelet adott neki, igent mondott.

1414-ben érkezett Konstanzba, ahol egy hónap múlva lefogták, majd bíróság elé állították. Hívei elérték, hogy nyilvánosan védekezhessen, így a vádak egy részét visszavonták.

Egy 30 pontos listát állítottak össze, majd Husz három hét gondolkodás után, 1415. július 6-án, az utolsó tárgyaláson, a konstanzi dómban kijelentette: nem tagadhat meg olyat, amit nem is vallott.

Bár a prédikátor élete végéig katolikusnak mondta magát (Husz Krisztust dicsőítve, zsoltárokat énekelve ment vesztőhelyére), eretneknek nyilvánították, s Konstanz főterén – fején egy „eretnekek ura” feliratú papírsüveggel – még aznap máglyára vetették. Ugyanerre a sorsra jutott egy évvel később híve, Prágai Jeromos is.

A husziták ellenállnak

Husz János halála a személyes bátorság és elvhűség jelképévé tette, kivégzése után a vallási reformmozgalom a Cseh Királyságban és Európa több helyén is fellángolt.

Luxemburgi Zsigmond és a husziták csatája, 1428

A nevével fémjelzett mozgalom azonban 1419 nyarára nyílt felkelésbe torkollott. Júliusban hívei elfoglalták a prágai városházát, és új nemzeti hagyományt teremtve, kidobták a tanácsosokat az ablakon (prágai defenesztráció).

A husziták szembekerültek Zsigmonddal is, aki – örökség címén, Vencel bátyja halála után – magának követelte a cseh trónt. A huszitizmus felszámolása Zsigmondra várt, akire 1419-ben az a feladat várt, hogy Csehországban visszaállítsa a katolicizmust, megpróbálta a huszitákat erőszakkal térdre kényszeríteni.

Erre kapóra jött a szentszék elhatározása is: 1420. március 17-én V. Márton pápa bullájában ugyanis keresztes háborút hirdetett, amelyben a „wycliffisták, a husziták és a többi eretnekmozgalom elpusztítására” szólított fel.

Az ezt követő másfél évtizedben öt keresztes hadjárat (1420, 1421, 1422, 1427, 1431) végződött súlyos vereséggel.

A mozgalom két szárnya, a mérsékelt vallási és társadalmi programot valló kelyhesek és a hatalom és tulajdon teljes tagadásáig eljutó, radikális nézeteket valló táboriták összefogtak, a hadsereg élére pedig a tapasztalt – többek között a törökök ellen is harcoló –, gyerekkorában fél szemére megvakult, majd 1421-ben nyíllövés következtében szeme világát teljesen elveszítő Jan Žižka került.

Győzelmeiket szervezettségük, fanatizmusuk mellett számos katonai újítás is elősegítette. Sikerrel alkalmazták a középkori várak mobil sajátosságaként értelmezhető – néha háromezernél is több hadiszekérből kialakított – szekérvárakat, amelyekből gyilkos rohamokat indítottak az ellenség felé.

Ulrich Richental: Zsigmond bevonulása a konstanzi zsinatra birodalmi és magyar trombitások körében

A szekerekkel körülvett és ágyúkkal védett tábor biztos védelmet nyújtott a lövészeknek a lovasság rohamai ellen, támadáskor pedig a vasláncokkal összekapcsolt szekerek közül a lovagok felé kinyomuló harcosok szétzilálták az ellenséges hadrendet.

A könnyen mozgó, gyors huszita gyalogság speciális fegyvereket használt a nehézlovasság ellen: a gyakorta mezőgazdasági eszközökből kialakított lándzsákat, alabárdokat, pikákat, buzogányokat, valamint különböző méretű pallosokat, kardokat és más hosszúnyelű fegyvereket eredményesen használták a támadók ellen. A huszita hadviselés már-már legendássá vált: a kegyetlenségükről és könyörtelenségükről híressé vált harcosok addig egyedülálló módszerét a 15. század folyamán több európai ország alkalmazta, így Hunyadi János és Mátyás király serege is.

Miután sikerült megosztani a felkelőket, Zsigmond tárgyalásokat kezdett a mérsékelt kelyhesekkel, aminek eredményeként 1433-ban egyezség jött létre a kelyhesek és a katolikus egyház között.

A mérsékelt szárny elfogadta az egyházuk feletti pápai főhatóságot, és fegyverrel vett részt a táboritákkal vívott végső összecsapásban, amire 1434. május 30-án Lipany mellett került sor: a katolikusokkal szövetséges kelyhesek megsemmisítették a táborita hadsereget, lezárva ezzel a mintegy másfél évtizedig elhúzódó huszita háborúkat.