Múlt-kor.hu

Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban

Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban

2015. november 9. 08:18

Egy másik út – homoszexualitás görög módra

Mivel a legmódosabb rétegeken kívül a legtöbb férfinak nem volt lehetősége megfizetni a hetérák szolgáltatásait, kénytelen volt saját nemének képviselői között testi és szellemi partnert keresni.
Az ókori Görögországban a homoszexualitás több formája is ismert volt. A Spártához hasonlóan működő militarista városállamban, Krétán az ún. beavatási homoszexualitás, más néven pederasztia terjedt el, amely egy idősebb férfi (erasztész) és egy általa kiválasztott kamasz (erómenosz) kapcsolatát jelentette. Az erasztész a szülők színlelt tiltakozása mellett szöktette el a kiszemelt ifjút, akivel két hónapon át együtt élt és vadászott. A beavatás után a rabló egy katonai egyenruhával, egy borivó kupával és egy ökörrel (amelyet Zeusznak kellett feláldoznia) ajándékozta meg a kamaszt. Ha az erasztész valamilyen módon bántalmazta a férfiak világába bevezetett fiút, a törvény lehetővé tette, hogy elrablóján bosszút álljon, de ilyen csak ritkán történt meg.

A rítust Spártában is ismerték, Athénban pedig a szertartás egy kifinomultabb formája érvényesült, ugyanis az érett férfiak elrablás helyett flörtöltek ifjú kiszemeltjükkel. A törvények a túlságosan fiatal fiúknak védelmet nyújtottak, de 16 éves koruktól lazítottak a kamaszok felügyeletén, akik megkaphatták első ajándékaikat csodálóiktól. Az erasztész azonban csak kellő kitartással érhetett el eredményeket kiszemeltjénél, ugyanis nem nézték jó szemmel, ha egy fiú túl könnyen adta magát hódolójának. Az erasztész ezután megtanította a szeretett fiút indulatai megfékezésére és a felelős állampolgári viselkedésre, amiért cserébe mindössze hálát és odaadást, na meg persze némi szexuális ellenszolgáltatást remélt.

Az erasztész és az erómenosz közötti szexuális kapcsolat vélhetően elsősorban a pénisz és a combok simogatásában merült ki, ugyanis a behatolás a passzív félre nézve megalázó volt. Ha egy felnőtté váló korábbi erómenoszt az eurüproktosz szóval illették (szó szerint: széles ánusszal rendelkező), rendkívül durva sértésnek számított, amit gyakran arra használtak fel, hogy rontsák a politikai részvétel korhatárát elérő ifjú presztízsét. A fiatalokkal folytatott anális szex tehát kényes terület volt, és az apa feljelenthette az erasztészt, ha úgy gondolta, hogy a fiával szégyenteljes dolog történt.

Ha a fiatal társra vágyó érett férfi nem talált magának megfelelő partnert, elég volt elmennie egy tornacsarnokba, ahol kedvére válogathatott a meztelenül gyakorlatozó fiatal atléták közül. A Nemea és Théra tornacsarnokának közelében található falfeliratok is tanúsítják, hogy a kidolgozott testű ifjak látványa gyakran gerjesztett nemi vágyat a szemlélőkben. Az „Akrotatos szép” falfirka még a visszafogottabbak közé tartozik, a „Krimón itt szeretkezett Bathüklész fiával, […] testvérével” felirat viszont magyarázatul szolgálhat arra, miért tiltották meg az athéni törvények a tornacsarnok nyitva tartását hajnalodás előtt és naplemente után.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2020. nyár: A magyar film 30 felejthetetlen pillanata

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra