Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Erkel Ferenc 1849-ben saját kezűleg írt kottája került Gyulára

2018. szeptember 5. 10:52 MTI

Különleges Erkel-kézirat került a gyulai Erkel Ferenc Múzeum tulajdonába. A zeneszerző 1849-ben írt bejegyzést Marczibányi Mária emlékkönyvébe, kiegészítve azt egy kottával; a relikviát kedden sajtótájékoztatón mutatták be gyulai szakemberek az Erkel Ferenc Múzeumban.

<

A sajtótájékoztatón Nátor Éva zongoraművész játszotta el a zeneszerző által lejegyzett kottát. Dombi Ildikó, a gyulai kiállítóhelyeket és az Erkel Ferenc Múzeumot is működtető Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy egy erdélyi család kereste meg az intézményt hat hónappal ezelőtt, hogy az Erkel-hagyaték legnagyobb magyarországi gyűjteményének szakembereit bízzák meg az addig általuk őrzött kézirat gondozásával.

Liska András, a múzeum szakmai vezetője felidézte: már a múlt században megállapították, hogy a kézirat és a hozzá kapcsolódó partitúra eredeti, vagyis Erkel maga írta azt 1849-ben a fővárosi zenei életet jól ismerő Marczibányi Mária emlékkönyvébe. Mint Dombi Ildikó elmondta, hogy az Erkel-relikvia megvásárlását a Nemzeti Kulturális Alap 600 ezer forinttal támogatta.

Az új kézirat szeptember 18-tól a felújított Almássy-kastélyban lesz látható, ahol mellette megtekinthető lesz az a babérkoszorú is, amelyet a műkedvelők adományoztak Erkel Ferencnek karmesterségének 50. évfordulója alkalmából. A babérkoszorú aranyból készült és évtizedek óta egy gyulai bank páncéltermében őrzik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Erkel Ferenc 1849-ben saját kezűleg írt kottája került Gyulára

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra