Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Előkerültek az Athénban kilenc éve ellopott Picasso- és Mondrian-festmények

2021. június 30. 11:39 MTI

Megtalálták az athéni Nemzeti Galériából kilenc éve ellopott Pablo Picasso- és Piet Mondrian-festményt – jelentették be kedden a görög hatóságok.

<

A 16,5 millió euróra becsült piaci értékén kívül a görögök számára nagy érzelmi értéket is jelentő Picasso-képre, a Női fej című 1939-es kubista festményre, valamint Piet Mondrian holland festő Szélmalom című, 1905-ben készült képére egy raktárban bukkantak Keratea faluban, Athéntól 45 kilométerre délkeletre.

A Görögország legnagyobb állami műgyűjteményében 2012 januárjában rafináltan előkészített, vakmerően végrehajtott lopás mindössze hét percig tartott. Akkor azt feltételezték, hogy két férfi hajtotta végre a bűncselekményt, de az ügyben végül csak egy 49 éves görög férfit vettek őrizetbe.

A feltételezett tettesek kivágták keretükből a vásznakat és sietve megléptek velük. Ellopták a Moncalvo néven is ismert Guglielmo Caccia 16. századi itáliai művész egy vázlatát is, de az megrongálódott, és a betörők eldobták. Piet Mondrian festményét is megrongálódva találták meg hétfőn Kerateában.

A képek megkerülését bejelentő keddi sajtótájékoztatón Lina Mendoni kulturális miniszter „különleges napról”, „a nagy öröm és érzelem” napjáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy Picasso művét „lehetetlen” lett volna értékesíteni, mivel hátoldalán felirat jelzi, hogy az az alkotó személyes ajándéka a második világháborúban a nácikkal szembeszegülő görög népnek. Picasso 1949-ben adományozta a képet a görög államnak.

A lopást követő vizsgálat feltárta, hogy a biztonsági rendszert több mint egy évtizede nem korszerűsítették, a múzeum több tere fedésben volt a kamerák előtt, a riasztórendszer silány minőségű volt és gyakran minden ok nélkül megszólalt.

A biztonsági őrök megtévesztése céljából a betörők előzőleg maguk is többször aktiválták a riasztót, amelyet a személyzet végül kikapcsolt, és az őrök már csak akkor vették észre a tolvajokat, amikor a mozgásérzékelő a távozásukat jelezte. A bűnözők elemeltek egy második Mondrian-festményt is, de azt menekülés közben elejtették.

A rendőrség februárban kezdte újra a nyomozás a festmények után, miután szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy a tolvajoknak sosem sikerült eladni a feketepiacon a képeket, amelyeknek így még Görögország területén kell lenniük.

A görög Nemzeti Galériának nagy gyűjteménye van posztbizánci görög műalkotásokból, egy kisebb kollekciója reneszánsz művekből és néhány El Greco-festménye. A múzeum márciusban nyílt meg újra kétszeres kapacitással egy 59 millió euróba (húszmilliárd forint) kerülő nagyszabású renoválás után.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Előkerültek az Athénban kilenc éve ellopott Picasso- és Mondrian-festmények

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra