Ellentmondásosnak tűnő dolgok fértek meg a középkori ember elméjében
2024. szeptember 4. 14:20 Múlt-kor
Hogy álltak a szexhez?
Egyetlen társadalomban sincs egységes kulturális attitűd a szexszel kapcsolatban. A középkorban azonban határozott kettőség volt jelen: egyrészről egy földművelő társadalomtól elvárható közvetlenség és gyakorlatiasság, másrészről a vallásos tanításokból fakadó mániákus irtózás a testi vágyaktól.
Jó példaként szolgálnak erre a kérdések, amelyeket az egyház a 11. században javasolt feltenni a híveknek: „Paráználkodtál-e mostohaanyáddal, sógornőddel, fiad menyasszonyával, anyáddal? Készítettél-e eszközt a pénisz mására, és kötötted azt…”, és így tovább. A vádak litániája egyszerre nyersen egyenes és nyíltan helytelenítő.
Éva ősbűnét az emberiség egésze nyögte
A középkor nőgyűlölete önmagában nem meglepő. Magyarázatul szolgálnak rá a teológiai előzmények: elvégre Éva csábította Ádámot az eredendő bűnre az Édenkertben. Hevessége, ahogy a korabeli tanításokban megjelenik, mégis visszahökkentő: „Isten átka, amelyet nemedre kimondott, még mindig a világra nehezedik. Bűnös vagy – tűrnöd kell a megpróbáltatásokat. Az ördög kapuja vagy e világra.”
De a középkorban született meg a romantikus szerelem ideája is. Máig tisztázatlan okokból a 12. századi trubadúrok egyszer csak olyan szerelmes dalokat kezdtek zengeni a nőkről, amelyekben azok imádatra méltó istennőkként jelentek meg. A felsőbb társadalmi rétegek számára hosszú traktátusok alkották újra a szerelem szabályait, és versek örökítették meg a híres szeretőket: Lancelotot és Ginevrát, Trisztánt és Izoldát, Abélardot és Héloïse-t.
Ezek közül az utolsó természetesen nem fiktív, hanem egy valóban létezett szerelmespár: Pierre Abélard skolasztikus filozófus volt, Héloïse pedig a Notre Dame székesegyház kanonokjának unokahúga. A 12. századból származó szerelmes levelezésükben megdöbbentő nyíltsággal és szenvedéllyel írnak hajlandóságukról a társadalmi konvenciók áthágására. Héloïse teherbe esése után eleinte még el is utasította Abélard házassági ajánlatát, mondván: „a »feleség« név tán szentségesebbnek tűnik, de mindig édesebb lesz nekem a »szerető«, az »ágyas« vagy akár a »szajha«”.
A romantika is a középkorban kezdett bimbózni
Mindezzel szemben az egyház a szüzesség kultuszát hirdette. Burtoni Gottfried a 12. században így írt róla: „a legmagasabb erény, a tisztaság tükre, az állhatatos szerelem tápláléka”. Az apácazárdákba belépő fiatal nők azonban így is megtapasztalhattak olyan érzelmeket, amelyek nem álltak messze az érzéki szenvedélytől. Folignói Szent Angéla egy alkalommal így emlékezett vissza misztikus látomására: „Ahogy a Kereszt mellett álltam, olyan tűz töltött el engem, hogy minden ruhámat levetettem, és egész lényemet felajánlottam neki.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
