Eljött a csehszlovák „republika”: a felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
2022. április 21. 15:05 Szeghy-Gayer Veronika
Menni vagy maradni
A csehszlovák állam megalakulása után, 1918 vége és 1924 között több mint százezren hagyták el a mai Szlovákia és Kárpátalja területét, s menekültek át Magyarországra. Tömegesen indultak útnak elsősorban a magyar állami közigazgatásban dolgozók, hivatalnokok, tanárok, értelmiségiek, továbbá a magyar hadsereg tisztjei, akik nem voltak hajlandók hűségesküt tenni az új államra. Volt, akit elmozdítottak a helyéről, mások önként távoztak, a bizonytalan jövőért cserébe családi otthont, társadalmi státuszt, kiépített egzisztenciát hagytak hátra. Jó részük a csonka államba érkezve vasúti vagonokban volt kénytelen átmeneti szállásra lelni.
Az elvándorláson túl azonban ugyanolyan meghatározó stratégia volt a helyben maradás is. Egyrészt voltak, akik eleve együttműködtek az új hatalommal, s tehették ezt karriervágyból, mint például Késmárk polgármestere, Wrchovszky Ottó, vagy a helyi közösségért érzett felelősségből, ahogy Pósch József, a rozsnyói polgármester. Egyesek minden bizonnyal saját szlovák identitásuk megélésének új lehetőségét látták a csehszlovák állam létrejöttében, mint Cobori Károly Szakolca, később pedig Nyitra zenekedvelő polgármestere, akinek számára az új hűségeskü egy demokratikus, a szlovákok számára is új perspektívákat kínáló államba történő belépést jelentette.
A cseh csapatok bevonulnak Pozsonyba (1919)
A nehéz kezdet ellenére Felvidék magyar államból való kiszakadása sikertörténetként őrződött meg főként a csehek, de részben a szlovákok emlékezetében is. A szlovákság számára az első Csehszlovák Köztársaság olyan politikai és gazdasági keretet hozott létre, melyben történelme során először nyílt lehetősége a nemzeti társadalom intézményrendszerének országos szinten való kiépítésére. Mindez annak ellenére történt, hogy a szlovákokat a hivatalos csehszlovák állampolitika nem ismerte el önálló nemzetként, s ez kisebb-nagyobb intenzitással 1939 márciusáig, az állam teljes felbomlásáig konfliktusforrást jelentett.
Sok városban az elmenekült magyar köztisztviselői réteg helyére érkeztek meg a csehek, akik nemcsak politikai pártokat hoztak létre, hanem kezdetben ők alkották többek között a rendőrség és a tanári réteg kétharmadát is. A konzervatívabb és kisvárosias mentalitású, katolikus többségű szlovák országrészben nem is a szlovákság gyors és látványos politikai emancipációja, hanem a sok tekintetben idegen, szekularizált és modern életmódot magával hozó, egyúttal az államhatalmat képviselő csehek jelentették a valódi újdonságot.
A világháború lezárását követően gyorsan végbement a közterek magyartalanítása, de főként a monarchia emlékeinek eltüntetése. A leggyakoribb a Habsburg uralkodókhoz köthető emlékhelyek lebontása vagy a róluk elnevezett utcák és intézmények átnevezése volt. Ferenc József kultuszának szerepét Tomáš Garrigue Masaryknak, az állam egyik alapítójának – s 1935-ig köztársasági elnökének – kultusza vette át. Az 1918-ig nagyrészt német–magyar Pozsony lett a szlovák országrész fővárosa, Kassát pedig a csehszlovák kormányok igyekeztek egyfajta kelet-szlovákiai regionális központtá fejleszteni, amely a cseh országrészeket és Kárpátalját összekötő stratégiai helyzete miatt felértékelődött az új államban.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
