Eleinte nem aratott sikert a kritikusok körében a megzenésített Himnusz

2024. július 2. 15:05 MTI

A Habsburg Birodalomnak – amelynek Magyarország is része volt – 1797-ben, a napóleoni háborúk idején született himnusza. Joseph Haydn angliai koncertkörútján tapasztalta meg, hogy milyen lelkesítő hatással van az angolokra a brit himnusz, a God Save the King, és hazatérve hasonló, a hazafias érzelmek felkeltésére alkalmas darabot komponált.

Így született meg Leopold Haschka versére a Gott erhalte Franz den Kaiser. A dal először 1797. február 12-én, I. Ferenc császár születésnapján csendült fel. A darab – amelynek magyar szövege is született – a kezdetektől a soknemzetiségű Habsburg Birodalom, majd az Osztrák–Magyar Monarchia himnuszának számított, hivatalos eseményeken ez csendült fel, Magyarországon azonban soha nem vált igazán népszerűvé.

A magyarságnak a 19. századig nem volt nemzeti himnusza. Kölcsey műve előtt a katolikus magyarok nemzeti imaként a Boldogasszony anyánk című, valószínűleg a 18. század elején keletkezett egyházi népéneket, valamint az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű Szent István-éneket, míg a reformátusok a 90. zsoltárt (Tebenned bíztunk eleitől fogva) énekelték.

Felekezeti hovatartozástól függetlenül népszerű volt a hatóságok által tiltott Rákóczi-induló, amelyet később a francia Hector Berlioz és Liszt Ferenc is megzenésített.

Kölcsey 1815-ben Szatmárcsekére költözött öccséhez, akinek rossz gazdálkodása miatt a családi birtok rendbehozásának terhe a költő vállára nehezedett. Vidéki elszigeteltségében, magányában formálta költészetét, új műfajokkal próbálkozott.

Kölcsey Ferenc – a szerző

1821-től kezdődő lírai korszakának fő műfaja a hazafias szabadságóda és a népköltészet eredményeit felhasználó lírai dal lett. A bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása idején, 1823 januárjában keletkezett hazafias költészetének remeke, a Hymnus, melynek szövegét 1823. január 22-én tisztázta le – e napot 1989 óta a magyar kultúra napjaként ünnepeljük.

A vers keretét adó első és utolsó versszak – a könyörgés – imát, fohászt tartalmaz. A keret által közrefogott versszakokban a költő számot vet a nemzet múltjával, felidézi a honfoglalásnak és Mátyás korának dicső jeleneteit, majd a nagy katasztrófákra, a tatárjárásra, a török hódításra, a szabadságharcok bukására emlékeztet. A hatodik és hetedik versszak már jelen időre vált.

A bűnök felemlítése a vallásos szellemű hazafias költészetet idézi, egyben fájdalmas önbírálat is. A vers végén ismét felhangzik a fohász, de a költő ekkor már szánalomért könyörög Istenhez. A Hymnus először 1829-ben Kisfaludy Károly Aurorájában jelent meg, a kéziraton még szereplő a Magyar nép zivataros századaiból alcím nélkül, ami egyes irodalomtörténészek szerint szerkesztői önkény vagy a cenzúra kijátszása miatt történt. 1832-ben, Kölcsey munkáinak első kötetében a Hymnus már a szerző által adott alcímmel látott napvilágot.

A költemény megzenésítésére 1844-ben, a költő halála után hat évvel hirdetett pályázatot Bartay András, a pesti Nemzeti Színház igazgatója. A 20 arany pályadíjat a beérkezett tizenhárom pályaműből Erkel Ferencnek, a Nemzeti Színház karmesterének ítélte a zsűri. A művet 1844. július 2-án mutatták be a Nemzeti Színházban, hivatalos állami ünnepségen 1848. augusztus 20-án csendült fel először.

Erkel zenéje nem aratott rögtön osztatlan sikert. A Honderű ugyan mint felséges néphimnuszt dicsérte, „melyet Kölcseynk és Erkelünk egyesült lantjaik teremtének”, ám fanyalogva hozzátette: „a Hymnus szelleméhez alkalmazott templomi zene... a nép ajkán visszhangra nem fog találni”.

A lap jövendölése nem teljesedett be: már 1844 augusztusában megszólalt a Himnusz nyilvános népünnepségen, az óbudai hajógyárban a Széchenyi gőzös vízrebocsátásakor, majd pár nap múlva a pesti polgári őrhad zászlószentelésén.

A művet főleg színházak, színészek és az ifjak terjesztették, rendszeresen elénekelték különböző rendezvények alkalmával, és igazi jelentősége a szabadságharc utáni elnyomás éveiben mutatkozott meg. A dal és a vers nemzeti ima lett, mondhatni közmegegyezéses alapon a magyarok nemzeti imádságává vált. Hivatalosan az 1949-es alkotmányt alapjaiban módosító 1989. évi XXXI. törvény iktatta nemzeti jelképeink sorába.