Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
2021. május 13. 09:13 Múlt-kor
A női harcosok élete
A 19. századra a „mino” tették ki a Dahomey Királyság haderejének mintegy 40%-át. Az egység fegyvernemenként volt alegységekre osztva, köztük „vadászokra”, „kaszásokra”, íjászokra, lövészekre, és tüzérségre. Puskáik és ágyúik, bár elöltöltős, fekete lőporral működő fegyverekről volt szó, a képzett harcosnők kezeiben a 19. század derekáig még felvették a kesztyűt az európai katonák felszerelésével.
A „fekete spártaiak” legrégebbi alegysége a „gbeto” néven ismert vadászok voltak, akik az eredeti női gárdáig vezették vissza fennállásukat. Az 1850-es években egy francia utazó beszámolt egy húszfős, fejükön antilopszarvakat viselő nőkből álló csoportból, akiket hajlított tőrökkel látott egy elefántcsordára támadni.
A dahomey-i nőknek nem volt elég pusztán feleségül menni a királyhoz, ha harcosok akartak lenni. Különböző próbák sorozatát kellett kiállniuk, amelyek jellege az erő és a kitartás bemutatásától egyenesen a kínzásig terjedt.
Az 1818-ból 1858-ig uralkodó Gezo király például azt parancsolta, hogy a jelentkezők egy tövises növénnyel benőtt falat másszanak meg, hogy bizonyítsák fájdalomtűrő képességüket. Egy másik próba során mindenfajta ellátmány nélkül küldték ki a jelölteket a vadonba, hogy bemutassák, túlélnek a legzordabb viszonyok közt is.
A legbrutálisabb próba azonban az úgynevezett „érzéketlenítő képzés” volt. Mivel a jelentkezők túlnyomó többsége korábban sohasem ölt embert, Gezo király úgy határozott, a nőknek hadifoglyokon kell bemutatniuk, hogy képesek rá. A próba egyik változatában a megkötözött foglyokat kellett a halálukba lökni egy magas építményről, míg máskor késsel kellett végezniük a védekezésre képtelen áldozatokkal.
1889-ben egy francia tiszt elhűlve figyelte, amint egy Nanisca nevű kamaszlány „hetykén odasétált” egy megkötözött fogolyhoz, és „két kézzel meglendítette kardját háromszor, majd nyugodtan elvágta az utolsó húst, amely még a fejet a törzshöz kapcsolta. Ezután lefacsarta a vért a fegyveréről, és megitta.”
Azok a jelentkezők, akik kiálltak minden próbát és teljesítettek minden feladatot, luxusban élhettek a király palotájában, és fogyaszthattak az uralkodó saját alkohol- és dohánykészleteiből. A beszámolók szerint „amikor az amazonok elhagyták a palotát, előttük ment egy rabszolgalány egy csengővel. Ennek hangja figyelmeztetett minden férfit, hogy álljon el az útból, menjen arrébb egy bizonyos távolságra, és nézzen az ellenkező irányba.” Aki nem tett így, könnyen lakolhatott akár halállal is.
Megjegyzendő, hogy egyes források szerint a „mino” nem minden tagja volt önkéntes: e leírások szerint az engedetlennek tartott nők, akiket férjük vagy más férfi rokonuk bepanaszolt, büntetésből is a soraikba kényszeríthettek.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
