Ehetetlen ételek és elégedetlen matrózok is akadályozták Kolumbusz küldetésének sikerét
2024. október 12. 10:30 Múlt-kor
A kicsiny hajók előnyei és hátrányai
A Santa Mariával ellentétben – amelyen apró kabinokban pihenhettek a legénység tagjai nyolcórás váltásaik között –, a Niña és a Pinta egyetlen apró külön fedélzettel rendelkezett a hajó hátuljánál, ennek egyetlen, kicsiny kabinja a kapitányé volt.
„Ha karavellán szolgálsz tengerészként, a fő fedélzeten élsz és ott is alszol” – mondta el Marc Nucup, a Virginia állambeli Newport Newsban található Tengerészek Múzeumának történésze. „Próbálsz nem útban lenni az éppen dolgozó tengerészeknek. Szinte semmiféle magánszférád nincs.”
Kolumbusz hajóinak replikái 1893-ban a chicagói világkiállításra hajóztak át Spanyolországból
A munka sohasem szünetelt egy 15. századi hajón. A Niña 20 és a Pinta 26 tengerésze folyamatosan állítgatta a vitorlákat és a kötélzetet, valamint szüntelenül vizsgálta át újra és újra a hajótestet sérüléseket keresve. Ha valahol eresztett, a nyílást az elhasználódott kötelekből nyert kóccal tömték be.
„Katedrálisok, várak és hajók – ebben a korban ezek voltak a legbonyolultabb dolgok, amelyeket az ember épített. Mindig volt valami tennivaló. A folyamatos munka azt jelentette, hogy az éppen nem szolgálatban lévő tengerészek úgy kellett pihenniük, hogy közben folyamatosan körülöttük dobogtak dolgozó matróztársaik léptei” – mondta Nucup.
A 15. századi hajókon még nem használtak függőágyakat – ezek elterjedése éppen a Kolumbusz által felfedezett szigetek lakóinak volt köszönhető később.
Az élelmiszer vagy ehetetlen, vagy romlott
Kolumbusz matrózainak gondjait tetézte a tengeri utakra vihető étel minősége. Mivel nem tudhatták, milyen hosszú lesz végül az út, a hajókra egy teljes évre való ellátmányt rakodtak, ennek nagy része a korabeli tartós élelmiszerekből állt.
Ahhoz, hogy az ennivaló ne romoljon meg útközben, nagy részét szárított formában tárolták. Az ellátmány szárított és sózott ajókából, tőkehalból, savanyú vagy sózott marha- és disznóhúsból, szárított hüvelyesekből (például csicseriborsó, lencse és bab), és természetesen nagy mennyiségű kétszersültből állt.
A kétszersült nevében tartalmazza elkészítésének módját: egy lisztből és vízből formázott korongot többször megsütöttek, majd vízzel újra egybegyúrták, és ismét megsütötték. Az eredmény olyan kemény volt, hogy csak vízzel vagy főzelékkel feláztatva volt ehető.
Kolumbusz Ferdinánd
A fogak eltörésére is képes, száraz kétszersültek azonban még mindig jobb eledelnek számítottak, mint azok, amelyek tárolás alatt vizesek lettek. Kolumbusz 14 éves fia, Ferdinánd írásban számolt be apja negyedik útjáról az Újvilágba, amelyre ő is elkísérte:
„A melegben és a párában a hajónkon tárolt kétszersültek olyannyira férgesek lettek, hogy – Uram, irgalmazz – sokakat láttam megvárni a sötétséget, hogy megegyék a belőle készült főzeléket, hogy ne lássák a kukacokat. Mások pedig már annyira megszokták őket, hogy meg se próbálták kiszedni őket, nehogy finnyáskodásuk közben elhányják magukat.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
