„Együtt volt vagy hatvan magyar és nem volt semmi pártoskodás” – kik utaztak Trianonba?
2018. március 22. 10:52
1918 októberétől kezdve minden magyar kormány készült a párizsi békekonferenciára. Végül csak az ellenforradalom győzelme után, a szövetségesek nyomására létrejött, ún. koncentrációs kormány kapott meghívást. A küldöttség tagjai számára a konferencia mind karrierjüket, mind világlátásukat meghatározó tapasztalattá vált. Zeidler Miklós az idei év során négy részben megjelenő sorozatának első blogbejegyzése a trianon100.hu oldalon.
A Károlyi-kormány elmaradt meghívása
A békekonferenciára való felkészülés Magyarországon már a Monarchia fegyverszüneti kísérleteivel egy időben megindult. 1918. október elején a Magyar Földrajzi Társaság vezető geográfusai Teleki Pál gróf kezdeményezésére tervbe vették egy nagyszabású, Magyarország nemzetiségi viszonyait részletesen ábrázoló térkép elkészítését, s javaslatukat hamarosan a kormánynak is benyújtották. Ezzel egyidejűleg Buday László, a Központi Statisztikai Hivatal igazgatója – Telekivel karöltve – javasolta, hogy „a békekonferencia céljaira speciálisan csoportosítandó statisztikai összeállítások” készüljenek.
Az őszirózsás forradalom után Károlyi Mihály gróf kormánya mindehhez jelentős anyagi támogatást és kellő intézményi hátteret biztosított. A munkálatokba az év végétől egy frissen megalakult társadalmi szervezet, Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája (rövidebben: Területvédő Liga vagy Tevél) is bekapcsolódott.
A kormány 1919. február közepén – egy hónappal a békekonferencia megnyitása után – már ki is jelölte a Párizsba majdan elküldendő delegáció tagjait. A névsorban főként a polgári demokratikus irányzat politikusai és entellektüeljei – függetlenségiek, liberálisok, demokraták, szociáldemokraták – szerepeltek, de néhány tekintélyes „társutas”, Károlyit „jobb híján” támogató, de később a kormányzattal szembeforduló személyiség neve is felbukkant. A tervezett delegációban az immár köztársasági elnökké avanzsált Károlyin kívül szerepelt Berinkey Dénes miniszterelnök, továbbá 4 miniszter (Buza Barna, Garami Ernő, Juhász-Nagy Sándor, Kunfi Zsigmond), 2 államtitkár (Méhely Kálmán, Rónay Zoltán), 1 diplomata (Csáky Imre gróf), 3 professzor (Jászi Oszkár, Lóczy Lajos, Pikler J. Gyula), valamint 2 erdélyi politikus (Teleki Pál gróf, Ugron Gábor).
Ezek az előkészületek logikusan következtek a kormányzat demokratikus és pacifista felfogásából. Károlyi és támogatói az ország fokozatos megszállásának idején (a román hadsereg karácsonykor elérte Kolozsvárt, a csehszlovák egységek december 29-án Kassát) a kockázatosnak vélt fegyveres honvédelem helyett a győztes hatalmakkal való lojális együttműködéstől – s különösen a béketárgyalásoktól – várták a kedvező fordulatot. A győztes hatalmak azonban egyelőre nem számoltak Magyarország meghívásával, amelynek kormányát hivatalosan el sem ismerték. Ráadásul Párizsban a politikai, gazdasági és közlekedési szempontokat az etnikai megfontolások elé helyező, jelentős magyarlakta területek elcsatolásával számoló felfogás került előtérbe. Ennek megfelelően a békekonferencia március 19-én küldött újabb jegyzéke már a Vásárosnamény–Debrecen–Szeged vonal közelében – a Tisza közelében húzódó, döntően magyarlakta területen – jelölte ki a román hadsereg új állomáshelyét.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
