Egyszerűen besétált a civilizációba Ishi, az utolsó „vad indián”
2018. október 26. 12:43 Múlt-kor
Elrejtőzés az erdőben
A jahiknál az volt a szokás, hogy az ember sohasem maga mutatkozott be egy idegennek – mindig egy másik ember kellett, hogy kimondja a nevét. Amikor Kroeber és Waterman megkérdezték Ishitől a nevét, azt válaszolta: „Nincs nevem, mert már nem maradt, aki megnevezhetne.” Amikor ő született – valamikor az 1860-as évek elején – a jahi törzs már mindössze 400 főt számlált, és egyre fogyatkozott. Igen közel éltek az aranylelőhelyekhez, így az első indiánok között voltak, akik kapcsolatba kerültek az aranyat kereső telepesekkel.
Az élőhelyüket átszelő folyókban és patakokban hamar megritkult a jahik egyik fő eledelét jelentő lazac, és akit nem vitt el az éhínség, könnyen az olyan „indiánvadászok” áldozataivá válhattak, mint a hírhedt Robert Anderson. Ishi és a törzs maradéka az 1866-os „hármasdombi mészárlást” (Three Knolls Massacre) követően a Deer Creek nevű patakhoz költöztek, és új települést hoztak létre. Itt igyekeztek elkerülni a figyelmet, és reménykedtek, hogy nem talál rájuk senki. Az 1870-es évek elejére a jahik már szinte teljesen kihaltak, és csupán Ishi rejtőzött családjával a patak mentén.
1908-ban egy csoport földmérő egy kis táborra bukkant, amelyet két férfi, egy középkorú nő, és egy idős nő lakott – azaz Ishi, nagybátyja, húga és édesanyja. Előbbiek hárman elmenekültek, míg Ishi gyenge és vak édesanyja igyekezett pokrócok alá rejtőzni. A földmérők feldúlták a tábort, majd továbbálltak. Ishi visszatért, édesanyja azonban nem sokkal később elhunyt. Nagybátyját és húgát nem látta többé.
A támadást követően Ishi még három éven keresztül egyedül élt a vadonban, 1911-ben azonban az éhségtől gyötörve az 50 év körüli férfi egyre közelebb merészkedett a civilizációhoz. 1911. augusztus 29-én éppen Oroville erdőtűz pusztította környékén kutatott égett állati tetemek után, amikor a helyiek észrevették. A seriff saját biztonsága érdekében őrizetbe vette, és a hatalmas érdeklődés által szerzett róla tudomást Kroeber és Waterman is.
Ishi hagyatéka
Napjainkban Ishi életéről minden kaliforniai iskolában tanulnak a diákok, emlékeztetőül az állam őslakosainak elveszett történelmére, és az indián férfi emlékére, aki két világ között rekedt. Maradványait a San Franciscóhoz közeli Colma temetőjében helyezték el, néhány személyes tárgyával – íjával, öt nyílvesszővel, egy kosár makkliszttel, egy doboz kagylógyönggyel (amelyet a jahik pénzként használtak), egy tasak dohánnyal, három gyűrűvel és néhány obszidiánszilánkkal – együtt. 2000. augusztus 10-én a jahi indiánok legközelebbi rokonaiként számon tartott északabbi jana és Pit-folyó menti törzsek leszármazottai átvették Ishi addig a Smithsonian intézet által őrzött agyát, hogy megfelelő kegyeletben részesíthessék.
Ishi gyakran volt beteg, mivel nem rendelkezett a „civilizált világ” betegségeivel szemben immunitással. Az őt kezelő orvos, Saxton Pope igen közeli viszonyba került vele: Ishi gyakran vitte magával vadászni, és a jahi íj- és nyílkészítési technikákra is megtanította. Pope lelkesen tanult, és a későbbiekben ismertté is vált, mint a modern íjas vadászat atyja. A témában írott könyve, a „Vadászat íjjal és nyíllal” napjainkban is alapműnek számít.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
