Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
2017. szeptember 27. 11:12
Esténként az operában
A kiegyezés egy politikai rendszerváltás volt, amely során a kölcsönös bizalmatlanság ellenére egy stabil konstrukciót sikerült kialkudni. Az uralkodóval történő alkudozás korábban sem volt ismeretlen a magyar nemesek körében, magyarázta Cieger András, az MTA munkatársa a kiegyezés közjogi rendszeréről szóló előadásában. Magyar győzelemnek nevezte, hogy két állam dinasztikus uniója és nem egy mindent magába olvasztó császárság alakult meg. Érdekesség, hogy a két 60 fős delegáció kínosan kerülte a parlament látszatát, így külön épületben tevékenykedtek és írásban kommunikáltak egymással, ami meglehetősen megnehezítette a dolgukat. Természetesen esténként az operában gyakran összetalálkoztak, és megvitatták a problémákat, tette hozzá.
Ferenc József sohasem lépett be az Országházba; ha beszédet mondott, a képviselőknek kellett felfáradniuk a budai várba. Cieger szerint az uralkodó ezzel jelezte, hogy az országgyűlés kormányzati hatalmát nem teljesen ismeri el. Magyarország leghosszabban fennálló alkotmányos rendszere jött létre a kiegyezéssel, amely gazdasági és kulturális stabilitást hozott az országnak. Ám az előadó hozzátette: a legitimációs problémája (amelynek ellenére egyébként kiválóan működött a rendszer) máig kihat a megítélésére.
Néhány hónap alatt olyan minőségű magyar hadsereg jött létre 1848-1849 folyamán, amely a korszak legtöbb haderejével felvehette volna a versenyt. Mátyás Fekete serege óta Magyarország legütőképesebb hadserege volt a honvédség, magyarázta Kedves Gyula, az Országgyűlési Múzeum munkatársa az „Ahol a magyar fél a legtöbbet engedett – a forradalom és a kiegyezés honvédsége” című előadásában.
Az 1867-es kiegyezési folyamat során két alapálláspont létezett, amely nem képezhette vita tárgyát: 1. a közös véderő teljesen az uralkodó hatásköre alatt áll, az ő csorbíthatatlan felségjoga, 2. a magyar haderő a honvédség lesz. Különös, de a kiegyezés utáni honvédsereget azok a honvédvezetők szervezték meg, akiket halálra ítéltek vagy börtönbe vetettek 1849 folyamán. Érdekesség, hogy a honvédség szerkezeti elemeinek összeállítása, valamint az ütőképes haderő felállítása 1848 folyamán két hónapot, míg 1867-1868 folyamán hét hónapot vett igénybe. A megfelelő törvények megalkotására másfél, illetve hat hónapra volt szükség.
A kék felsőből és piros nadrágból álló honvédségi katonaruha kifejezetten magyarosnak hatott akkoriban, hasonlított is az 1848-asra. A nadrág színét úgy magyarázták meg, hogy a mexikói kalandból megmaradt vörös posztót úgyis fel kell használni. Kedves Gyula kiemelte, hatalmas hiányosságai voltak a Magyar Királyi Honvédségnek: az egyik legfontosabb, hogy tüzérséggel 1913-ig nem is rendelkezett. Az előadó szerint ez azt jelentette, hogy a honvédség önálló háborúra sokáig alkalmatlan volt. Továbbá nem volt csatalovassága, valamint csak a közös hadsereg újoncozása után lehetett a honvédségnél újoncozni. Csak a korszak végére, a háború előestéjére válik a közös hadsereggel egyenértékű (nem csupán kisegítő jellegű) haderővé.
Érdeke volt a magyaroknak, hogy az 1860-65 közti időszakot vegyék figyelembe a kiegyezés gazdasági kvótájának megállapításánál, hiszen az 1863-as éhínségeknek és egyéb csapásoknak „köszönhetően” jelentős adóelengedésekre került sor, magyarázta Nagy Mariann, a Károli Gáspár Református Egyetem munkatársa, aki a gazdasági kiegyezés tárgykörét boncolgatta. A hatalmas vitákkal teletűzdelt, ám magyar szempontból mégis sikeres tárgyalássorozatnak köszönhetően az 1867 utáni öt évtized a magyar történelem leghosszabb, gazdaságilag prosperáló időszaka volt. A (föld értéke nélküli) nemzeti vagyon értéke 1867-től az első világháborúig 5,3-ról 23 milliárd koronára emelkedett. A magyar tulajdon háromnegyedét a dualizmus idején hoztuk létre.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
