Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Egy magyar lángelmének köszönhetjük a színes televíziót

2021. szeptember 4. 13:09 Múlt-kor

„Ha a mai ember életéből egy szép napon „eltűnne” a televízió, az már-már olyan lenne, mintha elveszítené érzékszerveinek valamelyikét” – így jellemezte a tévé mindennapi életben betöltött szerepét a Képes Újság egyik 1982-es lapszáma. Ahhoz, hogy a televízió ennyire alapvetővé váljon, nagyban hozzájárult, hogy a technika fejlődésének köszönhetően egyre valósághűbb képet tudott sugározni. A képek színessé válása fordulópont volt a televíziózás történetében. A magyar származású Goldmark Péter Károly fejlesztésének köszönhetően 81 évvel ezelőtt, 1940. szeptember 4-én továbbítottak először elektronikus eszközökkel színes televíziós képet az amerikai Columbia Broadcasting System társaság stúdiójából.

<

A híres zeneszerző, Goldmark Károly családjába született Péter Károly maga is tehetséges zenésznek indult, de a hangok helyett – vagy mellett – hamar a képek felé terelődött a figyelme. Kisfiúként az első világháború éveiben, ha tehette, mindig a moziban ült. Nem az izgatta azonban a fantáziáját, amit lát, hanem az, hogyan születik meg a látott mozgókép. A történet helyett a film és a vetítés technikája nyűgözte le.

Hamar lecsaptak a tehetségre

A fizika iránti fogékonysága hamar feltűnt tanárainak. Miután a család 1920-ban Bécsbe emigrált, Goldmark a helyi műegyetemre jelentkezett, később Berlinben folytatta tanulmányait. A televíziózás felé az ekkoriban a műegyetemmel együttműködő Siemens-Halske cég munkatársa, Gábor Dénes irányította. A 20 éves Goldmark 1926-ban megszerkesztett egy tévérendszert, amelyben 2,5x3,8 cm-es képernyőjén sikerült a Londonból érkező kísérleti adás képeit fognia. A képen egy színes ruhás táncosnő tűnt fel: „A narancsszínű kép idegesen rángatózott, mivel az átvitel üteme a mozgás sebességéhez képest még igen lassú volt.”

A televíziós kísérletek központja ekkoriban Anglia volt, ahol a BBC már műsorokat is sugárzott. A szemfüles angolok le is csaptak az ígéretes tehetségnek látszó Goldmarkra és leszerződtették. A fiatal kutató néhány év múlva visszatért Bécsbe, hogy aztán onnan a háborús fenyegetés miatt 1933-ban Amerikába vándoroljon. Két év múlva Peter C. Goldmark néven a világ egyik legnagyobb hírközlési tárasasága, az amerikai Columbia Broadcasting Systems (CBS) munkatársa, később kutató-fejlestő részlegének főmérnöke lett.

A legenda szerint egy kanadai utazása során megnézte az „Elfújta a szél” című híres regényből készült színes filmet. Benyomásairól így számolt be: „A színek varázsa magával ragadott, és valóságos kisebbségi érzés fogott el a fekete-fehér televízió miatt.” Három hónap alatt megoldotta a színes televízió problémáját. Az első színes film után 1940. szeptember 4-én elkészült az első színes tv-adás.

Több mint száz találmány

Az emberi szemben kétfajta fényreceptor található: az egyik a fekete-fehér, a másik a színes látást teszi lehetővé. Utóbbiból ugyanakkor csak három fajta fordul elő: a kék, a zöld és a piros fényre érzékenyek. A Goldmark-féle színestévé-rendszer lényege egy-egy forgó korong, amelyek mozgatásával felváltva kék, zöld és vörös színszűrő kerül a felvevő képcsöve elé. Ugyanilyen rendszer található a vevőberendezés képcsöve előtt is, ennek színkorongja a leadóéval szinkronban forog.

Goldmark a második világháború után a hanglemezgyártás felé fordult, neki köszönhetjük a „hosszan játszó” (LP), népszerű nevén mikrobarázdás hanglemez kifejlesztését. Az '50-es években visszatért a televíziós technikához. Csak azzal a feltétellel kapott támogatást találmányához, ha eléri, a fekete-fehér készülékek is sugározni tudják a színes adásokat. Az első megoldása nem járt sikerrel, a színátvitel színeltolódást eredményezett, azaz az alakok bekékültek és bezöldültek a képernyőn. Bár további három rendszert is kidolgoztak ez idő tájt Amerikában, Goldmarké volt a legtökéletesebb. 1950-ben végül is ez lett az elfogadott (normalizált) NTSC (National Television System Comittee/Nemzeti Televíziós Rendszerbizottság) országos szabvány.

A sikeres kísérletek után még hosszú út vezetett odáig, hogy az amerikaiak otthonaikban élvezhessék a színes tévézés élményét. Goldmark a háború után tökéletesítette a színes televíziós eljárást és egész Észak-Amerikára kiterjedő hálózatot dolgozott ki. A vevőkészülékek az 1960-as években terjedtek el.

A nyughatatlan feltaláló változatos feladatokat talált magának: megalkotta a gyomor-és bélrendszer vizsgálatára alkalmas miniatűr tévét, de meghatározó szerepe volt az első Holdra szállás közvetítésében is. Összesen több mint száz találmányát szabadalmaztatta a CBS.

Goldmark amennyire nem félt újat gondolni és alkotni, annyira nem tartott a sebességtől sem. 1977-ben gyorshajtás következtében autóbaleset áldozata lett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Egy magyar lángelmének köszönhetjük a színes televíziót

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra