Egész lényével el tudott merülni bármilyen szerepben Gábor Miklós

2019. április 8. 11:22 MTI

Apjának mozija volt, gyermekkora a filmek bűvöletében telt. A család 1926-ban Székesfehérvárra költözött, de a zalaegerszegi mozit tovább működtették, majd apja 1948-ban az Egyesült Államokba emigrált. Gábor Miklós műveltségét a gazdag családi könyvtár is megalapozta, gimnazista korában már eredetiben olvasott Proustot és Gide-et. Ugyanakkor remekül rajzolt, már középiskolás korától kezdve naplókban rögzítette érzéseit és gondolatait.

A Színművészeti Akadémia elvégzése után ösztöndíjasként a Nemzeti Színházhoz került, 1941-ben a Madách Színházhoz szerződött. A második világháborúban tüzérként szolgált, majd 1945-től kilenc éven át a Nemzeti Színház tagja volt, 1954-ben hosszú időre ismét a Madách Színházhoz kötelezte el magát. Innen 1975-ben, a közönség és a kritikusok meglepetésére – feleségével, Vass Évával együtt – a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött, mert úgy gondolta, hogy az ott dolgozó Ruszt József mellett találja meg az ízlésének megfelelő színházat, játékstílust és társulatot.

Kecskeméten rendezett is, sokáig emlékezetes maradt Sarkadi Oszlopos Simeon című drámájának színre vitele. 1979-től ismét Pesten játszott, előbb a Népszínházban, ahová Rusztot “felhozták”, majd 1984-től a Nemzetiben. 1991-től ismét Ruszt József mellé, a Független Színházhoz szerződött, 1994-től haláláig a Budapesti Kamaraszínház tagja volt.

Szuggesztív, töprengő alkatú művész volt, aki rendkívüli stílusérzékkel alakította a magyar- és a világirodalom bonyolult szerepeit. Egész lényével játszott, nem voltak alkati határai: színpadon és filmben is szellemileg-testileg tökéletesen frissnek látszott. Nem volt kijelölt szerepköre, lehetett hős és intrikus, töprengő, moralizáló vagy cinikus, kiábrándult figura. Műfaja sem igazán volt, drámában, vígjátékban, filmben, rádiójátékban egyaránt elvarázsolta a közönséget. Intellektuális színésznek tartották, legjobban a próbákat szerette, amelyek során sebészi pontossággal építette fel szerepeit, de amikor színpadra lépett, a játék lett számára a fontos, minden szélsőséget ki akart próbálni. Színpadi szerepei közül kiemelkedik a Hamlet, amelyről egy angol kritikus azt írta, hogy Laurence Olivier után az övé a legjobb Európában, s a Shakespeare-darab alcímének analógiájára így is nevezte: Prince of Hungary.

Fontos volt Füst Milán IV. Henrikje, a Koldusopera Bicska Maxija, Albee Nem félünk a farkastól című drámájában George szerepe, és egyaránt kiváló volt Jagóként és Rómeóként is. Az ember tragédiájában Luciferként nyújtott emlékezetes élményt, különösen az 1983-as zalaegerszegi, Ruszt József rendezte előadásban. Filmszínészként is hatalmas népszerűségnek örvendett. Első igazi sikere az 1947-es Valahol Európában egyik főszerepe, a csavargó kamaszok vezére volt, ezt követte – a teljesség igénye nélkül – a Mágnás Miska, a Budapesti tavasz, az Éjfélkor, az Apa, az N. N., a halál angyala, a Sértés, a Circus Maximus.

Sikerei ellenére egyértelműen a színházat szerette jobban, a filmezésben éppen a próbák, a szülés folyamata hiányzott neki, s egy idő után már nem is vállalt filmszerepet. A színház és a film hozta össze Ruttkai Évával, akivel tizenöt évig éltek együtt, lányuk, Gábor Júlia gondos őrzője a szülők emlékének és hagyatékának. Gábor Miklós harmadik felesége, egyben haláláig igazi társa Vass Éva színésznő lett.

Kamaszkorától írott naplóiból, jegyzeteiből több kötet is megjelent, írásművészetéért 1997-ben Füst Milán-díjban részesült. Képzőművészeti alkotásaiból 1988-ban rendeztek kiállítást. Színészi munkásságát több díjjal jutalmazták: 1953-ban Kossuth-díjat kapott, 1962-ben érdemes, 1967-ben kiváló művész lett, 1995-ben megkapta a Magyar Filmszemle életműdíját, majd 1996-ban a Pro Urbe kitüntetést. 1993-tól tagja volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának. 1998. július 2-án hunyt el Budapesten. Emlékére felesége, Vass Éva 2000-ben díjat alapított, amelyet minden évben a legjobb Shakespeare-alakításért ítél oda a szakmai kuratórium. A kitüntetést tavaly Csuja Imre kapta meg IV. Henrik és Falstaff kettős szerepének megformálásáért.