Don-kanyar 80: fejezetek egy szemtanú naplójából XIV.
2023. január 25. 10:56 Múlt-kor
III.
Hajnalodott, amikor kimentünk Zavarival a vonathoz. A lovak a fenyőket harapdálták. Takaróval, azon felül sátorlappal voltak letakarva. Az őr egy szánon ült, és aludt. Puskáját annyira szorította magához, hogy Zavari nem tudta elvenni tőle. Mikor felriadt, ijedve hebegett valamit, de annyit értettünk:
–Nem bírtam már ébren maradni!
–Ha nem jövünk, itt fagysz meg álmodban! No, gyújtson rá!
Ahogy visszamentünk, nemsokára elaludtam.
Zavaros álom gyötört.
A komor éjt szürke derengés kezdte felváltani amikor felébredtem. Nézegetni kezdtem a helyiséget. Raktárnak építették. A padláshoz közel 3 szellőzőnyílása van, fél méter széles deszkákból készítették a padlózatot.
A katonák lélegzete befűtötte a termet, elhasznált lett a levegő. A párás melegben megizzadtam, bizonyosan másokra is rá volt tapadva az ing.
Felálltam, köpenyemet levetettem. Néztem az alvó tömeget. Hallgattam a szuszogást, horkolást. Csomósan egymásra dőlve, egymásra hajtott fejjel aludtak az emberek.
Büdös volt a levegő, nedves hátammal nem akartam még kimenni – rágyújtottam. Elsősorban azért, hogy ne érezzem az erjedt szagot. Mikor átszellőzött az alsóruhám, felöltöttem a köpenyemet, nyakamba akasztottam a géppisztolyt. A zörgésre felriadt a szolgálatvezető, felugrott, és mentegetni kezdte magát.
–Ugyan! Természetes dolog, hogy elaludt! Alhat még! A katonák is pihenjenek!
–Nem, nem! – mondta.
Mikor rendbe tette magát, felémfordult, letisztelgett, és kérdezte:
–Van-e parancsa, hadnagy úr?
–Végezze a szokásos dolgát! A szakácsok fogjanak a teafőzéshez!
Negyedóra múlva jött vissza. Kezében egy csajka, tea volt benne. Gőzölgött. A belőle áradó rum szaga megcsapta az orromat.
–Parancsoljon, hadnagy úr, forró tea! – s nyújtotta a csajkát.
De nem vettem el.
–Mondja, az egy főre járó italból-élelemből ittam, vagy ettem többet valaha is?
–Soha sem fordult elő! De most erőre kell kapnunk! A hadnagy úrnak is velünk együtt egészségesnek, és erősnek kell maradni!
–Jól van, köszönöm! Valóban ma, különösen erősnek kell lennem, István!
Talán így sosem szólítottam. És ahogy néztem, láttam szemében a köszönetet a közvetlen szavakért. Mire a forró italt leszürcsöltem, kint már jól szét lehetett tekinteni.
Kisiettem, megnéztem a konyhát. A tea mellé szalonnát daraboltak a szakácsok. Zavari kiabált a hajtókra, hogy a lovakat azonnal kössék el a fenyőktől, mert az éjjel félig rágták a törzsüket fagyukban-éhségükben.
Egy közeli három fenyő alatt könnyű páncélosokat vettem észre. Odamentem. Két Nimród páncélvadász kocsit nézegetett körbe-körbe két katona.
Tisztelegtek.
–Rendben, fiúk! A Szügyi ezredes úr csoportjához tartoznak?
–Igen! Páncéltörősök voltunk, és itt is ilyen lesz a beosztásunk!
–Ezekhez lesznek beosztva?
–Nem tudjuk, de lehetséges!
–Mit gondolnak, megállítjuk itt az oroszokat?
–Meg, hadnagy úr!
–Szóval megállítjuk?
–Meg! A három ezredes nem engedi őket tovább!
–Kik azok?
–Lóskay, Szügyi, és Muzsay ezredes urak!
–No, csak nézegessék a kocsikat – mondtam.
Visszatértem az enyéimhez.
Kezd nyüzsögni a város! Katonák mindenütt, magyarok, németek! Civilek kevesen. Kik itt maradtak, félnek. Házaikból nem mernek kijönni!
Ellenőrzöm a reggeli kiosztását. Jó a hangulat, egyesek viccelődnek. Az egyik katona hangosan kérdezte:
–Hej, fiúk, kinek adjam a reggelimet?
–Nem vagy éhes? – kérdezték tízen is.
–Éhes vagyok, csak kacsasültre hívott meg az előbb egy szép orosz lány! Őnála reggelizek!
Egy pillanatra megdermedt csodálkozásában a század. Aztán amelyik katona legelőször észbekapott, odakiáltotta:
–Hívott téged az öreganyád valaga! Majd a rajvonalban hülyéskedj!
Felderült a század!
Mert ugyan lányféleség esetleg lenne, de kacsa az egész megszállt orosz földön egyetlen egy sincs! Valamennyit felfalták a hadak!
Még nem ért véget a reggeli, amikor két katona érkezett körletünkbe. Az egyik kiáltó hangon kérdezte:
–A 108/2 századot keressük!
–Ez az! Mi vagyunk! – válaszolták a katonák. –Ott a hadnagy úr! – mutattak felém.
Tisztelegtek, lejelentkeztek, és átnyújtották Szügyi ezredes úr parancsát.
–Köszönöm, várakozzanak!
A parancs:
„Ma 11 óráig a mellékelt vázlat szerint szállja meg Bogorodszkoje keleti peremét, és rendezkedjen be védelemre. Az összeköttetést velem tartsa.”
Nézegettem a kijelölt terepszakaszt katonai térképemen. Nem tartottam nehéznek a parancs végrehajtását. Jelentést szövegeztem:
108/2 század 1943. 1. 26. 08.h.
Hápomon [harcálláspontomon]
Vitéz Szügyi Zoltán e.e. [ejtőernyős ezredes] úrnak
Hápján
Parancsát vettem. Ma 11 óráig Bogorodszkoje kijelölt tereprészén védelemre berendezkedek.
Erdélyi hadnagy
Támogasd a 
szerkesztőségét!
