Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Csaknem 200 sírt tartalmazó gepida temetőt tártak fel Tiszazug közelében

2019. november 15. 13:32 MTI

Ötven éve nem találtak akkora gepida temetőt a Kárpát-medencében, mint amekkorát az elmúlt másfél évben tártak fel Tiszaug határában a Kecskeméti Katona József Múzeum szakemberei – közölte Wilhelm Gábor ásatásvezető régész.

<

Az intézmény régészeti osztályvezetője elmondta: az M44-es autópálya építkezéséhez kapcsolódó munkálatokon 194, a Kr. utáni V. század utolsó harmadától a VI. század közepéig keltezhető temetkezést tártak fel.

Az országos szinten is kiemelkedő régészeti lelet a kecskeméti múzeum számára is nagy jelentőséggel bír, mivel korábban még nem volt a gepidáktól származó emlékanyaguk.

Wilhelm arról is beszélt, hogy a temetkezések többsége rabolatlanul őrződött meg, csak mindössze harminc sír esetében fedezték fel korabeli fosztogatás nyomait, és bár a feltételezések szerint ezek lehettek a leggazdagabbak, még így is igen értékes és nagyszámú leletanyag került elő.

A régész szerint a terület adottságainak, a beton keménységűre összeszikkadt agyagos talajnak köszönhetően szinte minden esetben meg lehetett figyelni a fakoporsók nyomait.

A jól rekonstruálható korabeli temetkezés alapján ugyanis megállapítható, hogy a gepidák halottaikat esetenként nagyméretű rönkfák kivájt belsejébe helyezték el, amelynek két végét lezárták.

Ennél gyakoribb volt azonban, hogy az elhunytat egy félbe vágott, szintén kivájt rönkbe tették, majd a tetejét deszkával fedték, így temették a földbe. Néhány sír esetében még a csapolás nyomát is sikerült megfigyelni.

Gepida szokás szerint az elhunytat teljes viseletében és jó néhány használati tárgyával együtt temették el, ezért például a csontból készült fésűkből 130 került elő, köztük egy tokkal rendelkező, amelyikhez hasonlóról nincs tudomásuk.

A férfiakat fémcsatos övvel és tarsollyal helyezték a sírba. A társadalomban betöltött szerepük szerint találtak a halottaknál vasból, bronzból, ezüstből és egy csontból készült csatot is.

A tarsolyban többnyire tűzszerszámokat: csiholót és kovaköveket tartottak, de volt olyan, az övön, hátul viselt erszény, amelyik csipeszt és pénzérméket is rejtett. A korabeli férfiak a kést nem az övükön lógva, hanem a hátukon keresztbe rakva viselték.

A szakember szerint a nők viselete díszesebb volt, a halottakat gyöngy nyaklánccal, nemesfém fibulákkal temették el.

Az ékszereket különféle színű üvegből, borostyánból, kalcedonból, illetve karneolból, vagyis akár féldrágakőből is készült gyöngyökből állították össze. A nyakláncok részeként találtak néhány bronzból készült fémcsüngőt is.

A csaknem kétszáz sír fele gyermekeké lehetett, akiket a jelek szerint a felnőttekével azonos módon és tisztelettel temettek el.

A temetőben több harcos sírját is felfedezték, kilenc lándzsa, több nyílhegy, tucatnyi harci kés és egy kivételes épségben megmaradt szigony is előkerült. Egy lándzsás harcos szájában Anastasius bizánci császár aranypénzét találták, amely valamikor 494 és 507 között a konstantinápolyi pénzverdében készült.

A sír szomszédságában pedig két kardos temetkezést is feltártak, az egyik fegyver markolatgombján rekeszberakásos, gránátköves arany díszítéssel, ilyen eddig ismeretlen volt a gepida területen.

Wilhelm Gábor emlékeztetett arra, hogy a germán nyelvcsalád keleti ágához tartozó gepidák Tisza-menti királyságának egy fontos helyszíne került elő Tiszaug határában.

Az ott élt népesség a hosszú évezredek óta meglévő, mind a mai napig használt tranzitút mentén, a folyami átkelőt felügyelve telepedhetett meg a magasparton. A mai Lengyelország területéről a III. század idején, nagyjából a gótokkal együtt érkező gepidák a hunok egyik legfőbb szövetségesei voltak.

Attila seregében az egyik legerősebb csapategységet a nehézgyalogos, harcos gepidák alkották. Később azonban egy lázadás élére állva legyőzték, majd ki is űzték a hunokat a Kárpát-medencéből. Létrehozott királyságuk három tömbje a mai Erdély területén, a Tisza mentén és a Szerémségben volt.

Most feltárt temetőjükben négyféle tájolási különbség figyelhető meg, ami arra utalhat, hogy a kecskeméti régészek több, a környéken élő közösség közös sírkertjét fedezték fel, ahová egyaránt temettek szegény átlagembert és nemesi családot, így a lelőhely leképezi a korabeli gepida társadalom szerkezetét.

A temető leletanyagát 2020 őszén a szolnoki Damjanich János Múzeummal közösen állítják majd ki. A szolnoki szakemberek ugyanis 2015-ben Tiszapüspöki határában szintén egy gepida temetőre bukkantak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Csaknem 200 sírt tartalmazó gepida temetőt tártak fel Tiszazug közelében

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra