Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak
2024. szeptember 22. 20:20 Múlt-kor
Nyolc éves patthelyzet
A nemzetközi helyzet Huszeinnek kedvezett, mivel a Perzsa-öböl monarchiái meglehetős ellenszenvvel fordultak a felforgatónak titulált iszlám forradalom felé és támogatták a világi iraki kormányt, amelyet az Egyesült Államok és a Szovjetunió is igyekezett ellátni modern fegyverekkel, így Huszein hadseregének haditechnikai fölénye a háború folyamán biztosítva volt. Az irakiak hadüzenet nélkül indították meg a támadást Irán ellen. Az iraki haderő átkelt a Satt-el-Arab határfolyón és néhány hét alatt 70-80 km mélységben benyomult Irán területére.
Az iráni hadsereg ütőképességének a hiányát és gyenge fegyverzetét katonái fanatizmusa ellentételezte. Az ősz és a tél folyamán nagyjából százezer iráni önkéntes jelent meg a frontvonalon, hogy felvegye a harcot a betolakodókkal. Ez végül olyan jól sikerült, hogy az iráni haderőnek 1982-re sikerült az irakiak által elfoglalt területek nagy részét visszafoglalniuk.
A fegyveres konfliktus eközben az első világháborúra emlékeztető lövészárkos állóháborúvá alakult, ahol gyakoriak voltak a gyalogosrohamok egymás állásai ellen, és a szemben álló felek vegyi fegyvereket, például mustárgázt is bevetettek, hogy rést nyissanak a megmerevedett frontvonalon.
A háború első szakaszában leginkább az iraki haderő használt vegyi fegyvereket, amelyekhez az alapanyagot az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és Japán szállította. A felhasznált vegyi fegyverek mennyiségét és gyakoriságát mutatta, hogy Irán Japán után elfoglalhatta a második helyet a tömegpusztító fegyverek által leginkább sújtott nemzetek listáján. A gyilkos kemikáliák bevetése közel százezer iráni életét oltotta ki.
Az iráni légierő F–14 Tomcat vadászbombázói AIM–54 Phoenix légiharc-rakétákkal felszerelve
Wikipédia / Közkincs
A vegyi fegyvereket Huszein saját, Irakból kiszakadni vágyó, ezért az irániakkal együttműködő kurd népessége ellen is bevetette. Az 1988 márciusában elkövetett halabdzsai mészárlásban 5000 iraki kurd vesztette életét, az áldozatok 75%-a nő és gyermek volt. A szembenálló felek nem riadtak vissza a terrorbombázásoktól sem, és gyakorta támadták egymás városait ballisztikus rakétákkal is, hatalmas szenvedést okozva a polgári lakosságnak.
Irán a nyomasztó iraki haditechnikai fölényre a fanatizált tömegek erejével válaszolt. A katonai vezetők még gyerekeket is bevetettek (fiúkat és lányokat egyaránt), akiket gyakran hajtottak rá az irakiak által telepített aknamezőkre, vagy indítottak el fegyvertelenül az iraki lövészárkok ellen.
A csaknem nyolc éven át tartó fegyveres konfliktusban végül egyik fél sem ért el valódi győzelmet. A háborút lezárásával sem az irakiak, sem az irániak nem tettek szert területi nyereségre, a két ország közti határvonal gyakorlatilag változatlan maradt. A Huszein által indított kalandnak közel másfél millió ember esett áldozatul, az anyagi kár több százmillió dollárra rúgott.
Az iraki–iráni háború megágyazott a következő közel-keleti konfliktusnak is. 1990-ben ugyanis az iraki haderő Szaddám Huszein parancsára megindult Kuvait ellen, hogy az ott található olajkutak megszerzésével helyreállítsa a méregdrága fegyverek beszerzése miatt felborult iraki költségvetést és kiegyenlítse az ország több tízmillió dolláros adósságát.
Turista egy, a háború idején iráni területen kilőtt iraki harckocsi (egy szovjet gyártású T–62) tornyában (Wikipedia / Hamed Saber/ CC BY 2.0)
A Kuvait elleni akció azonban Irak korábbi fegyverszállítójának, az Egyesült Államoknak már sok volt: 1991. január 16-án az amerikai vezetésű ENSZ koalíciós erők megindították a támadást a korábban támogatott, most azonban agresszornak kikiáltott Szaddám Huszein hadserege ellen. Kitört az öbölháború.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
