Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Csak minden nyolcadik ember tudta meginni a tejet közép-európai bronzkoriak közül

2020. szeptember 4. 10:12 MTI

Örökítőanyagon végzett elemzések szerint a fehérjetartalmú ital a legtöbb embernél hasi fájdalmakat okozott ebben az időszakban - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport.

<

A szakértők olyan, 3300 éve élő emberek csontjainak örökítőanyagát vizsgálták, akik az északkelet-németországi Tollensénél történt csatában haltak meg.

A vizsgálatok szerint csupán minden nyolcadik harcos rendelkezett olyan génváltozattal, amely lehetővé tette számára a laktóz lebontását.

A tudósok eredményeikről a Current Biology című tudományos lap csütörtöki számában számoltak be. „A terület mai lakosságának 90 százaléka rendelkezik ezzel a génváltozattal” – mondta Joachim Burger, a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője.

Ez a különbség nagyon nagy, mivel a két korszak között 120 nemzedék váltotta egymást – emelte ki. Svájcban ma a lakosság 80 százaléka viseli el a tejet.

„Az egyetlen lehetséges magyarázat a mai korok és a bronzkor közötti különbségre, az erőteljes darwini szelekció” – mondta Daniel Wegmann, a Freiburgi Egyetem biológusa.

Véleménye szerint így azoknak az embereknek, akik képesek voltak a laktózt lebontani, átlagosan hat százalékkal több gyereke született, mint azoknak, akik nem rendelkeztek a szükséges génváltozattal.

Az azonban nem teljesen tisztázott, miért rendelkeztek evolúciós előnnyel a felnőtt tejivók. A tudósok feltételezése szerint energiában gazdag, szennyeződésektől mentes folyadékként a tej nagyobb túlélési esélyt biztosított az élelmiszerhiány vagy a szennyezett ivóvíz korában.

A kutatók Kelet- és Délkelet-Európában is vizsgálták bronzkori csontok örökítőanyagát. Ott is ritkán találtak a laktóz lebontásának képességére utaló nyomokat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Csak minden nyolcadik ember tudta meginni a tejet közép-európai bronzkoriak közül

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra