Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
2024. március 15. 15:05 Múlt-kor
I. e. 44 március 15-én egy csoport római szenátor a testület gyűlésén brutálisan meggyilkolta a pódiumon ülő Julius Caesart. A diktátor a szenátus tagjai szeme láttára vérzett el huszonhárom szúrt sebből. A római szokás szerint március idusának nevezett nap délutánja a római köztársaság utolsó óráit jelentette. De ki árulta el valójában Caesart? Egy kevéssé ismert, ám annál fontosabb szereplőről rántjuk le a leplet.
Szinte végig Caesar oldalán
Ahogyan Shakespeare óta tudjuk, a haldokló Caesar utolsó leheletével egyik gyilkosát ítélte el: barátját, Marcus Junius Brutust. „Et tu, mi fili Brute?” – „Te is, fiam Brutus?” – mondja Caesar Shakespeare Julius Caesar című darabjában.
Valójában azonban Caesar sohasem mondott ilyet, és Brutus egészen biztosan nem volt sem Caesar legjobb barátja, sem az, aki a legnagyobb árulást követte el. A legnagyobb áruló egy másik férfi volt: Decimus Junius Brutus Albinus, távoli rokona a már említett Marcus Brutusnak. Shakespeare azonban gyakorlatilag kihagyja őt a történetből, így ő majdhogynem feledésbe merült, miközben valójában ő volt az összeesküvés egyik legfontosabb résztvevője.
Shakespeare-nél két főszereplője van a Caesar elleni merényletnek: Marcus Junius Brutus és Gaius Cassius Longinus. Az író említi ugyan Decimust, de Deciusként írja le nevét, és nem játszik nagy szerepet a történetben. Azonban a gyakorta figyelmen kívül hagyott ókori forrásokból egyértelműen kiderül, hogy Decimus volt az összeesküvés egyik vezetője.
Közelebb állt Caesarhoz, mint akár Brutus, akár Cassius. Mi több, utóbbiak Caesar ellenségei voltak annak véres hatalomra jutásakor a polgárháború folyamán, s csupán a hadiszerencse változásával álltak át Caesar oldalára. Caesar megkegyelmezett és politikai tisztségeket adott nekik, de sohasem bízott meg bennük. Decimus ezzel szemben az évek során mindvégig Caesar oldalán harcolt, így a belső körébe tartozott.
Michelangelo Marcus Brutust ábrázoló szobra (Wikipedia / Miguel Hermoso Cuesta / CC BY-SA 4.0)
Decimus a római nemességhez tartozott, amely mind a várost, mind a több tízmillió lakosú birodalmat irányította. Az ő nagyapja terjesztette ki Róma fennhatóságát az Atlanti-óceánig az Ibériai-félszigeten. Decimus apja ezzel szemben középszerű karriert futott csak be, anyja pedig forradalmár körökben mozgott. Caesar feltűnése családja jó hírnevének visszaállítását tette lehetővé Decimus számára. Velejéig katonaember volt, művelt, de fennmaradt levelezése alapján nyers és becsvágyó. „Katonáim megtapasztalhatták nagylelkűségemet és bátorságomat”, írta.
„A legharciasabb népek ellen viseltem hadat, sok erődítményt bevettem és sok települést romboltam le.” Állítása szerint mindezt emberei lenyűgözése, a közjó szolgálata és saját hírneve öregbítése érdekében tette. Decimus jó viszonyt alakított ki Caesarral, aki nagyszerű parancsnok s maga is háborús hős volt. Decimus húszas évei közepén csatlakozott Caesar Galliában harcoló seregeihez. A mai Bretagne partjainál fontos tengeri ütközetben győzedelmeskedett, és a Gallia meghódítását jelentő, a mai Burgundia területén található Alesia ostrománál is Caesar mellett szolgált.
A későbbiekben Caesart ellenfelei Rómában igyekeztek megfosztani hatalmától, ő azonban ellenállt. Polgárháború tört ki, Decimus pedig Caesar oldalára állt. Ismét a tengeren aratott győzelmet, ezúttal Gallia földközi-tengeri partjainál. A hálás Caesar Gallia ügyvezető kormányzójává nevezte ki, míg ő maga más hadszíntereken vezette seregeit. Több mint négy év kemény harcai után Caesar győzedelmesen tért vissza Rómába i. e. 45-ben, oldalán Decimusszal. Miért fordult tehát Decimus mindössze kilenc hónappal később tőrrel Caesar ellen?
Támogasd a 
szerkesztőségét!
