Félreértés indította el a borzasztó vérfürdőt Wounded Knee-nél

2022. december 29. 11:20 Múlt-kor

A 19. század utolsó harmada rémálom volt a Prérit évezredek óta lakó őslakosok számára. A megművelhető földterületekre éhes fehér bevándorlók egyre nagyobb számban özönlöttek nyugatra.

A telepesek már akkor sem voltak a fenntartható fejlődés hívei, az őslakosok fő táplálékául szolgáló bölényeket például oly mértékben túlvadászták, hogy azok a kihalás szélére jutottak.

Az indiánoknak nemcsak azzal gyűlt meg a bajuk, hogy mit, hanem azzal is, hogy hol vadásszanak, mivel vadászterületeik is napról-napra zsugorodtak. Úgy tűnt, hogy az új jövevények lassan mindenből kiforgatják őket.

A Préri egykoron büszke vadászait a nélkülözés és az éhség gyötörte, a végtelen mezőket, pedig felváltotta a rezervátumok nyomora.

Az őslakos indián törzsek a gyötrelmes állapotukra egy új, 1889-ben elindított, Szellemtáncnak nevezett vallási mozgalommal válaszoltak.

A mozgalom elindítója, a pajút indián Wovoka szerint az őslakosok egy új világot hozhatnak létre az ősi rituális táncok csoportos gyakorlásával, amelynek segítségével az élők megtalálhatják a kapcsolatot halott őseikkel, akik segítenek majd megtisztítani világukat a „fehér ember összes ördögi dolgától” és minden „mohó, fehér tolvajtól”. A nagytakarítást követően a bölények pedig visszatérnek majd a végtelen Prérire.

Szellemtánc, amelyet az amerikai hadsereg ellenséges harci táncként értelmezett

A „fehér ember” nem nézte jó szemmel a rituális táncpartikat, amelyek egyre gyakoribbá váltak a sziú törzsek által lakott Dakota Területen felállított rezervátumokban.

Az új jövevények szemében ezek a lassú dobszóra, csoportban végrehajtott ugrálások, lépések, és kántálások előkészületek voltak a fegyveres harcra.

Az indiánokkal való évszázados szembenállás véres konfliktusai következményeképpen bizalmatlan amerikai hatóságok elrendelték a sziú törzsfőnökök letartóztatását, hogy elejét vegyék egy vélt, nagyszabású felkelés kirobbanásának.

Az egyik ilyen akció során a hunkpapa sziúk legendás főnökét, az amerikai haderő felett a Little Big Horn-i csatában győzelmet arató Ülő Bikát, 1890. december 15-én lelőtték a törvény emberei.

A Standing Rock Rezervátumban történt véres incidens gyakorlatilag előjátéka volt annak a tömeggyilkosságnak, amely 1890. december 29-én a Wounded Knee pataknál történt, ahol Pettyes Szarvas lakota sziú törzsfőnök és mintegy 300 fős törzse táborozott.

Pettyes Szarvas Ülő Bika féltestvére volt, aki a Standing Rockban dulakodásba, majd gyilkosságba torkolló eseményekről értesülve, a hatóságok letartóztatásától és bosszújától tartva, népével felkerekedett, hogy a lakota törzsfőkkel tárgyaljon a kialakult helyzetről.

Az amerikai hadsereg nem méltányolta a sziúk egyesülését, így a 7. Lovassági Ezred körülvette Pettyes Szarvas táborát és 29-én megkezdte a fegyverek begyűjtését.

A sziúk nem tanúsítottak ellenállást, de ahogy az egy ilyen feszült helyzetben lenni szokott, a puskaporos hordó egy ártatlan szikrától berobbant.

Egy süket sziú harcos ugyanis nem értette, hogy a marcona fehér katonák mit akarnak, és nem adta oda a fegyverét. Dulakodás tört ki, és egy fegyver elsült.

Az eddig fékezett indulatok a felszínre törtek, a katonák válogatás nélkül lőni kezdték a sziúkat, tekintet nélkül arra, hogy azok fegyvertelenek (sokan már átadták puskáikat) vagy fegyveresek voltak.

Rengeteg asszony és gyermek is volt a táborban, így számtalan civil a kialakult kereszttűz áldozatává vált. A vérszemet kapott katonák viszont azokat az ártatlan menekülőket is legyilkolták, akik futva próbáltak a tűzharctól minél messzebb kerülni.

A túlélők, 1891

A mészárlásban közel 300 lakota sziút öltek meg az amerikai hadsereg katonái; az áldozatok kétharmada nő és gyermek volt. Az amerikai oldalon 31 katona vesztette életét. Az indiánok álma egy „régi-új” világ visszatértéről örökre összetört.