Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Felújították Bauer Rudolf olimpiai bajnok diszkoszvető síremlékét Budapesten

2022. november 10. 19:22 MTI

Halálának 90. évfordulója alkalmából a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) teljes körűen felújította Bauer Rudolf olimpiai bajnok, diszkoszvető síremlékét a Fiumei úti sírkertben.

<

Az intézmény MTI-hez eljuttatott szerdai közleményében emlékeztettek arra, hogy Bauer Rudolf (1879-1932) olimpiai bajnok magyar diszkoszvető a magyar atlétika első olimpiai bajnoka, a diszkoszvetés mozdulatsorának megújítója és a második aranyérmes olimpikonunk volt Hajós Alfréd után.

Mint hozzátették, síremlékének rekonstrukciója a Nemzeti Sírkert Felújítási Program keretében, a kormány támogatásával, csaknem egymillió forintból valósult meg.

A közleményben idézték Móczár Gábort, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatóját, aki a sírnál tartott szerdai megemlékezésen elmondta: a NÖRI küldetésének tekinti a magyar kultúra megőrzését.

"És valljuk, hisszük, hogy a sport a kultúra része, hiszen ahogyan Szent-Györgyi Albert megfogalmazta: a sport nemcsak testnevelés, hanem a léleknek is az egyik legerőteljesebb nevelőeszköze" - fogalmazott Móczár Gábor, hozzátéve: a sportélet kiemelkedő alakjai nemcsak sikereikkel, hanem kitartásukkal is például szolgálhatnak a jövő generációinak.

Beszédében hangsúlyozta, hogy Bauer Rudolf mert saját úton járni, kimozdulni a megszokottból, kísérletezni és utat törni.

Győr Béla, a Magyar Olimpiai Akadémia főtitkára beszédében felidézte, hogy a magyar diszkoszvető az 1900-as párizsi olimpián 36,04 méteres eredményt ért el és ezzel lett a legjobb az induló 20 versenyző között.

A főtitkár emlékeztetett, hogy akkoriban Bauer Rudolf sem erkölcsi, sem pedig anyagi elismerést nem kapott olimpiai győzelméért. A kiváló sportember 21 évesen, a csúcson hagyta abba a nemzetközi szereplést. Megfelelő támogatással és edzői segítséggel még sok kiemelkedő eredményt ért volna el - jegyezte meg.

Győr Béla hozzátette: Bauer Rudolf teljesítménye megismételhetetlen, mert ugyan az elmúlt 122 évben magyar szempontból sok kellemes meglepetés született az olimpiákon, de Bauer párizsi győzelme különlegességnek számít. "Bauer Rudolf a magyar sport egyik soha el nem halványuló csillaga" - hangsúlyozta.

A sportolói múlt és a vidéki élet ellenére Bauer Rudolfot viszonylag fiatalon érte a halál. A Fiumei úti sírkert akkoriban tehetős polgárok által vásárolt fal menti sírhelyeinek egyikében, a Bauer család sírboltjában helyezték örök nyugalomra - olvasható a közleményben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Felújították Bauer Rudolf olimpiai bajnok diszkoszvető síremlékét Budapesten

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra