Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Fél évszázados késéssel érkezett meg lengyel levelezőtársától egy litván lány levele

2022. január 28. 13:35 MTI

Ötvenegy éves késéssel futott be egy 12 éves litván kislánynak írott levél lengyel levelezőtársától. Amikor végül Genofeva Klonovskának kikézbesítették a levelet, először azt hitte, valaki tréfát űz vele. A levélben egy saját készítésű rózsa és két papírbaba is volt.

<

Az eltűnt levelet 17 másikkal együtt tavaly nyáron találták meg egy hajdani vilniusi postahivatalban. A 18 levél egy szellőztetőnyílásból esett ki, mikor tavaly nyáron lebontották a litván főváros külső kerületében álló postahivatalt – írta meg a The Guardian. Az épület tulajdonosa felidézte: a munkások el akarták dobni a leveleket, de ő inkább értesítette a postahivatalt, és nagyon örült neki, hogy érdekelte őket a „lelet”.

Az 1960-as évek végén és az 1970-es évek elején kelt leveleket egy gátlástalan postai alkalmazott dughatta el, miután készpénzt vagy egyéb értéket keresve felbontotta őket. Litvánia akkoriban még a Szovjetunióhoz tartozott, és a leveleket emigráns rokonok vagy levelezőtársak küldték Ausztráliából, Lengyelországból és Oroszországból.

Mivel idő közben az utcák nevei és számozásuk is változott Vilniusban, a postán hónapokig nyomoztak a címzettek után. Csak öt eredeti címzettet sikerült felkutatni, számos esetben az elhunyt címzett gyermekének tudták átadni a küldeményt.

„Erkölcsi kötelességünknek éreztük, hogy eljuttassuk a leveleket” – mondta Deimante Zebrauskaite, a Litván Posta vevőszolgálatának vezetője. Mint mesélte: egy címzett hölgy ahhoz hasonlította az élményt, mintha egy tengerbe dobott palackpostát kapott volna meg. „Az emberek meghatódtak. Néhányan úgy érezték, belepillanthatnak elhunyt szüleik egykori hétköznapjaiba” – tette hozzá.

A Klonovskának címzett levelet 1970-ben adták fel, és tavaly decemberben érkezett meg. Levelezőtársa, Ewa a levélben arra panaszkodott, hogy a falujukban megszűnt a buszközlekedés, ezért -23 Celsius-fokos hidegben is gyalogolnia kell. A lány levelezőtársától színészek fotóit is kérte.

Klonovska, aki ma már hatvanas éveiben jár, már nem emlékezett Ewára. Mint mondta, valószínűleg egy újságban találta meg a címét egy hirdetésben, amelyből levelezőtársakat lehetett választani. Ám a kapcsolat megszakadt, mivel a levél nem érkezett meg. A nő elmondta: még szerencse, hogy nem volt tétje a levélnek. „Mi lett volna, ha egy kérő írt volna a szerelmének, és az esküvő ezért hiúsul meg?” – tette fel a kérdést.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Fél évszázados késéssel érkezett meg lengyel levelezőtársától egy litván lány levele

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra